Először is egy kis hálálkodás: köszi a támogatást, a pipákat, a feliratkozást, a megtekintéseket. Csak így tovább! A fejléc szerintem a héten meglesz, de nem biztos! A jövő héten már tuti kint láthatjátok. Részek elég rendszertelenül érkeznek, van, hogy egy héten két részt is kirakok, de ugyanakkor benne van a pakliban, hogy lesz olyan hét, mint például most, hogy egy hétnél többet kell várnotok rá. Ne haragudjatok, ez csak attól függ, hogy hogyan tudom beosztani az időm. Szörnyű vagyok, tudom.. Szeretném, ha ezzel a résszel meglenne a 800 megtekintés! Egy kis újítás: Danielle-szemszög is lesz a részben! Facebook csoport: https://www.facebook.com/groups/661237750639340/
Pusszantás: Justagirl*.* :33
-Danielle szemszöge-
Lucia kézen fog, és az ajtóhoz vezet. Erőt vesz magán, majd kinyitja azt. Várom, hogy megjelenik a zöldszemű. Igazán érdekel, hogy ki rabolta el majdnem barátnőmet. Az ajtóban egy igazán nem várt személy áll.
- Lányok, már ezerszer elmondtam, hogy a főbejáratot tessék használni! Nem hiszem el, hogy a mai fiatalok milyen értetlenek. Elöl menjetek be, ha akartok valamit. Viszlát! - mondta a könyvtáros nő, és ránk csukta az ajtót.
- Ez mi volt, Andrews? - fordítottam magam felé Lucia-t.
- Te komoly nem ismered Mrs. Banks-t ? Tudod, ő a könyvtáros. Kissé mogorva. - viccelte el a számomra kicsit sem humoros helyzetet.
- Hol a gyilkos? Az emberrabló, vagy minek nevezed?
- Biztos csak zárás után van itt..
- Biztos.. Lucia te teljesen hülyének nézel? Felőlem keresheted azt a fiút, akár éjjel-nappal, de nélkülem. Már ha egyáltalán létezik. Kezdek kételkedni az őszinteségedben.
- Miért nem hiszel nekem? Nem hiszem, hogy ilyen hülyeséget hazudnék. Főleg nem neked. Danielle, te vagy a legjobb barátnőm. Nem hazudnék neked. Először nem akartam megosztani veled, egyedül akartam a nyomára bukkanni... Hiba volt, hogy mégis elmondtam. Én kérek elnézést. - mondta, majd nélkülem viharzott el a helyről. Higgyek neki? Vajon igazat mond? Fogalmam sincs..
-Lucia szemszöge-
Nem hiszem el, hogy nem hisz nekem. Mit tettem, hogy ilyen hazugnak tart? Utálom magam. Tanultam az ügyből. Liam-nek már nem fogom elmondani. Biztos, hogy nem. Ki tudja, hogy reagálna. Lehet, hogy hinne nekem, de erősen kétlem. Ezért inkább megtartom magamnak. Az egyetem felé sétálok, mivel otthon nem sok mindent tudnék csinálni. Az egyetem óriási lépcsőjén indulok felfelé. Tekintetem már az épület bejáratánál kalandozik. Rosszul teszi. Szinte észre sem veszem, de nekiütközök valakinek. Olyan erős volt az ütődés, hogy pár másodperccel később már a rideg lépcsőn találom magam. Próbálom összeszedni magam, igaz elég kevés sikerrel.
- Jól vagy? - nyújtja kezét az, akiben elbotlottam idefelé. Nem néztem fel rá, csak megfogtam a kezét, és segítségével ismét talpra álltam. De mikor megláttam, ki is Ő, szívem kihagyott egy ütemet. Lábaim kezdtek ismét összeroskadni, ám ebben az esetben a talajon tartottam magam.
- Nem esett semmi bajod?
- Nem.. Dehogy. - habogtam össze-vissza mikor szemeibe néztem. Ő volt az. A zöldszemű. Aki álmomban is megjelent. Ezekben a pillanatokban nem értettem semmit.
- Az egyetemre indultál? Bekísérhetlek?
- Igen. Ha szeretnéd.
- Rendben. Szóval itt tanulsz? Elég okos lehetsz.
- Okos? A legkevésbé sem. Inkább szorgalmas. Tudod, ez egy nagy-nagy kaptár. Én pedig csak egy apró méhecske a sok közül. - Jézusom, hogy beszélhetek ilyen hülyeségeket?
- De még milyen csinos méhecske!
- ... És te? Úgy értem, hogy kerülsz ide?
- Áh.. Csak egy éppen futó ügy miatt vagyok itt. Bonyolult.- és csak beszélgettünk... beszélgettünk. El is felejtettem, miért mentem az egyetemre. Furcsa.. Nem lehet ő az elrabló! Ő egy barátságos, kedves fiú.. Nem olyan, aki elrabol lányokat egy könyvtárból. Nem tudom...
- Biztos.. Lucia te teljesen hülyének nézel? Felőlem keresheted azt a fiút, akár éjjel-nappal, de nélkülem. Már ha egyáltalán létezik. Kezdek kételkedni az őszinteségedben.
- Miért nem hiszel nekem? Nem hiszem, hogy ilyen hülyeséget hazudnék. Főleg nem neked. Danielle, te vagy a legjobb barátnőm. Nem hazudnék neked. Először nem akartam megosztani veled, egyedül akartam a nyomára bukkanni... Hiba volt, hogy mégis elmondtam. Én kérek elnézést. - mondta, majd nélkülem viharzott el a helyről. Higgyek neki? Vajon igazat mond? Fogalmam sincs..
-Lucia szemszöge-
Nem hiszem el, hogy nem hisz nekem. Mit tettem, hogy ilyen hazugnak tart? Utálom magam. Tanultam az ügyből. Liam-nek már nem fogom elmondani. Biztos, hogy nem. Ki tudja, hogy reagálna. Lehet, hogy hinne nekem, de erősen kétlem. Ezért inkább megtartom magamnak. Az egyetem felé sétálok, mivel otthon nem sok mindent tudnék csinálni. Az egyetem óriási lépcsőjén indulok felfelé. Tekintetem már az épület bejáratánál kalandozik. Rosszul teszi. Szinte észre sem veszem, de nekiütközök valakinek. Olyan erős volt az ütődés, hogy pár másodperccel később már a rideg lépcsőn találom magam. Próbálom összeszedni magam, igaz elég kevés sikerrel.
- Jól vagy? - nyújtja kezét az, akiben elbotlottam idefelé. Nem néztem fel rá, csak megfogtam a kezét, és segítségével ismét talpra álltam. De mikor megláttam, ki is Ő, szívem kihagyott egy ütemet. Lábaim kezdtek ismét összeroskadni, ám ebben az esetben a talajon tartottam magam.
- Nem esett semmi bajod?
- Nem.. Dehogy. - habogtam össze-vissza mikor szemeibe néztem. Ő volt az. A zöldszemű. Aki álmomban is megjelent. Ezekben a pillanatokban nem értettem semmit.
- Az egyetemre indultál? Bekísérhetlek?
- Igen. Ha szeretnéd.
- Rendben. Szóval itt tanulsz? Elég okos lehetsz.
- Okos? A legkevésbé sem. Inkább szorgalmas. Tudod, ez egy nagy-nagy kaptár. Én pedig csak egy apró méhecske a sok közül. - Jézusom, hogy beszélhetek ilyen hülyeségeket?
- De még milyen csinos méhecske!
- ... És te? Úgy értem, hogy kerülsz ide?
- Áh.. Csak egy éppen futó ügy miatt vagyok itt. Bonyolult.- és csak beszélgettünk... beszélgettünk. El is felejtettem, miért mentem az egyetemre. Furcsa.. Nem lehet ő az elrabló! Ő egy barátságos, kedves fiú.. Nem olyan, aki elrabol lányokat egy könyvtárból. Nem tudom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése