Chapter 26..!

Sziasztok! :)
Jó olvasást!! Bocsi a nagyon sok késésért!!!

Pusszantás: Justagirl*.* :33

Március 12 -Hétfő

-Sophia szemszöge-

Mindig is céltudatos nőnek tartottam magam. Olyannak aki fejébe vesz valamit és abból fikarcnyit sem enged. Most sem teszek másként.- A hajam kontyba tűzöm épp a fejem tetejére. Még egy pillantást vetek magamra a tükörből és rájövök hogy már csak két dolog hiányzik. Az egyik a rúzs. Ezt könnyen megoldom egy vadítóan piros darabbal. Lassan kitekerem a tubusából és pont annyit teszek fel ami épp elég ahhoz hogy ne tűnjek kurvásnak. Szoknyámat megigazítom és a konyha irányába tipegek fekete magassarkúmban. A másik dolog ami hiányzik az méltóságom. Az valahogy elveszett pár éve, mikor az első embert gyilkoltuk. Van egy olyan sejtésem, ahova most megyek még jobban elvesz a méltóságomból és az önbizalmamból egyaránt. A konyhaasztalról elveszem a kocsikulcsot és kilépek az ajtón. A londoni levegő végigjárja testem és libabőrözésre készteti. Ugyan már a naptár szerint tavasz van az időjáráson ezt mégsem lehet észrevenni. - Nagy nehezen bezárom az ajtót és a kocsim felé sietek. Gyorsan nyitom ki az ajtaját és behuppanok a vezető ülésbe. A kulcsot elfordítom és máris a motor hangja tölti meg a teret. Elindultam a még bizonytalan jövőm felé. Gondolkodás nélkül nyomom be a rádiót amin épp Nicki Minaj Freedom című száma ment. Ezt a dalt teljesen magaménak éreztem még ha tudom is hogy teljesen az ellenkezője annak ami rám vár...

I feel free /  Szabadnak érzem magamat
I feel freedom / Érzem a szabadságot
Why they mad?  / Miért mérgesek?
You should see them /  Látnod kéne őket
Burn a L /  Elszívok egyet
Cause it's crazy in here /  Mert őrület ami itt van
Crazy in here /  Őrület

A dalt dudorászva hasítok végig a városon. Még koránt sem arra a helyre megyek ahová eredetileg indultam. Még nem vagyok rá kész. Előbb még kiszellőztetem a fejem. A Temze partján parkolok le. Kipattanok a kocsiból, bezárom és a korláthoz indulok. Elég sokat időzöm a gyorsan hömpölygő víz szemlélésével. Jó egy kicsit semmire sem gondolni. Ám hamar eszembe jut hogy ahová megyek ott már várnak rám. Ahogy jött éppen olyan gyorsan elhessegetem ezt a gondolatot. Előbb valami sokkal fontosabb dolgot szeretnék csinálni... Mivel nem tudhatom mikor adódna rá újra lehetőség. Újra autóba ülök. Ezúttal még én sem tudom hová tartok. Csak sodródom az árral... London városi temető. Megérkeztem. De mit is keresek itt? Lassan feltörnek az emlékek... Tizenhat éves korom óta nem voltam itt... Pedig kellett volna jönnöm... Sokan nem tudják rólam, de itt az ok amiért olyanná váltam amilyen vagyok.. Az ok pedig : ....

-Lucia szemszöge-

Telefoncsörgésre nem a legjobb ébredni... Én is kedvetlenül vettem fel a készüléket már úgy a huszadik csörgésre.

- Tessék?

- Jó napot, Miss Andrews. A bíróságról telefonálok. - Bíróságról? Miért is? - Mr. Styles ügyében mint úgy egy hete mondtam fejlemények vannak, miszerint egy gyanúsított fedte fel magát. Úgy volt hogy erre a tárgyalásra a fellebbezés ügyével együtt a múltkori tárgyalástól számított tizennegyedik napon, azaz a második héten kerül sor. Ám a gyanúsítottunk elég akaratosan sürgette az ügyet, mi sem tudjuk milyen okból, ezért ma tartanánk meg ezt a tárgyalást. - Sophia.... Miért kell ez neked? - Körülbelül egy óra múlva kezdenénk. Ugye magának megfelel az időpont? 

- Ööö... Hogyne, persze. Csak kicsit meglepett amit mondott. Mindegy.. Természetesen ott leszek. - nyögtem ki.

- Rendben van. Akkor viszont látásra. - köszönt el.

- Viszlát... - leraktam a telefont... Azonnal beszélnem kell Sophia-val.. Nem teheti ezt. Amilyen gyorsan csak tudtam, tárcsáztam az előbb említett személyt. Nem vette fel... Már csak abban reménykedem hogy a tárgyalás előtt lesz pár perc arra hogy lebeszéljem őt a dologról...

-Sophia szemszöge-

Édesanyámról van szó.. - lassan sétálok egy sírhoz. - Tizenhat voltam mikor itt hagyott... Nagyon szerettem őt. Mindent megbeszéltünk, ő volt a legjobb barátnőm... - letérdelek előtte és elveszek az emlékekben. - Aztán váratlanul elment... Gyógyíthatatlan betegsége volt már évek óta de ezt csak ő tudta egyedül... Még az egyetlen lányának se mondta el... Csak meg akart kímélni... Istenem de hiányzik... - törtek elő könnyeim. - Ezért vagyok olyan amilyen. A halála begyógyíthatatlan sebet hagyott rajtam. Akkor keveredtem rossz társaságba és kezdtem ölni... Csak úgy faltam a férfiakat... Sok, nagyon sok rossz dolgot tettem.. És sokan azt hiszik magamtól vagyok ilyen, hogy egy érzéketlen vaslady vagyok akit ha felidegesítesz megöl... Pedig nekem csak elviselhetetlenül hiányzik az anyukám...
- ...Anya... Ugye hallasz most engem? - kezdtem el beszélni erősen küszködve könnyeimmel. - Ha hallasz ha nem itt vagyok... Tudom sosem voltam igazán jó kislány.. És ez az utóbbi időkben meglehetősen rosszabbra fordult... De én nem akartam... Anya, hinned kell nekem! Nem akartam azt a sok rossz dolgot amit véghezvittem... Nagyon nem... És nagyon sajnálom hogy eddig nem látogattalak... Csak úgy éreztem az teljesen tönkre tenne érzelmileg.. Ha látnám a kézzel fogható bizonyítékot arra hogy nem vagy velem. És hidd el anya, jönnék én rendszeresen ezúttal.... De sajnos a hátralévő időmet elveszi a rajtam felülkerekedő lelkiismeret-furdalás... Megbántam amit tettem, ezért nem beszélhetünk jó ideig... De ha látni akarsz és hallani akkor kövesd a kiáltásom és megtalálsz... Szükségem van rád, anya! Annyira mint még életemben soha... Segíts nekem, kérlek...

-Lucia szemszöge-

Már a bírósági tárgyalóteremben ücsörgök Gemmával. Harry épp most lép be és felém kapja tekintetét. Valamit beszél az őt bevezető emberkével majd felém indul. Már megérte bejönni. Láthatom Őt. Gondolkodás nélkül karjaiba vetődöm. Szorosan öleljük egymást. Mikor már kezeink nem bírják a szorítást lassan engedünk belőle. Egy csókkal válunk el végül. Nővérét is üdvözli majd leül mellénk.

- Harry... azt hiszem el kell mondanom valamit.. - szólaltam meg.

- Ne kímélj. 

- Szerintem... Vagyis nagyon úgy tűnik.. Hoogy.. - hebegtem.

- Kicsim kinyögnéd végre? Mire a végére érsz szabadulok.. - nevetett.. De szerintem ez egyáltalán nem volt vicces...

- Sophia. A. Gyanúsított. - mondtam ki végül. Leesett az álluk..

- De... Mégis miért? Miért akarna börtönbe menni? - kérdezte Harry.

- Miattad. Miattunk. Ki akar téged hozni onnan minél előbb... Hogy együtt lehessünk.. Azt mondta hogy neki úgy sincs már miért élnie... Mi pedig úgy is szenvedünk egymás nélkül.. Fel akarja áldozni magát..

- Hogy hagyhattad? - kiabálta. Tudtam hogy mérges lesz.. - Én itt ülök ezen az istenverte helyen és máris elszabadul a pokol otthon? Komolyan mindenhol ott kell legyek hogy meg tudjátok oldani? - vett vissza a hangerejéből.

- Én csak... Meg akartam akadályozni.. De nem hagyott időt rá.. - sírni kezdtem.. Nem hittem hogy kiabálni fog velem..

- Persze hogy nem hagy időt rá... Ő Sophia.. Amit a fejébe vesz azt nem gondolja át... Amint lehet véghez viszi.. - megint ordított. - De úgy látszik még nem sikerült kiismerned.. - Arcát kezébe temette, percekig nem szólt... Aggódtam mit fog tenni.. - Méhecském... Ne haragudj.. Nem akartam kiabálni. Csak nem hittem hogy Sophia ennyire elszánt. Mostmár nem tudunk mit tenni.. Illetve én még megpróbálom.. Megpróbálom lebeszélni róla. - bólintottam. Remélem sikerrel jár. Pár perc múlva már mindenki a helyén ült. Kivéve persze Sophia-t.

-Sophia szemszöge-

Telefonom képernyőjén az emlékeztetőm villogott. Elkéstem. Hihetetlen gyorsasággal köszöntem el anyától, töröltem meg térdem és indultam a bíróságra. Bő negyed óra alatt be is értem. Gyorsan markoltam meg táskámat és viharzottam be az épületbe. Megijedtem... Az a sok ember mind az én tetteim miatt ült ott.. Szívem szerint elrohantam volna messzire. De nem tehettem. Már nem vonulhatok vissza. Büszkén, felemelt fejjel siettem a vádlottak padjára. Egészen Harry mellé. Leültem, majd a bíró is észlelte hogy nem kell tovább várni rám. Elkezdődött amiről azt hittem sosem kell megélnem...
- Még elfuthatsz. Nem kell csak miattunk ezt tenned, Sophia. Menj haza... - súgta oda halványan Harry...
- Befejezem amit elkezdtem. Haza fogsz menni és boldog leszel. - válaszoltam.
- Arra nem gondolsz, hogy nekem milyen bűntudatom lesz ha esetleg sikerül a terved? Hogy hagylak itt rohadni miközben te is teljes életet élhetnél?
- De milyen áron, Harry? Már rájöttem... Rosszul cselekedtem és kész. Életemben először vállalni fogom a felelősséget. - suttogtam.- Kérlek hagyd hogy megtegyem.! - azt hiszem bólintott. Vagyis inkább reméltem hogy bólintott. Végig csinálom. Láttam ahogy Lucia Harry tekintetét fürkészi, ám Harry csak mereven ült szemét a bíróra szegezve. Érezni lehetett a feszültséget a terem levegőjében. A bíró szája fáradhatatlanul formálta a szavakat ám egyet sem értettem meg belőle. Nem tudtam rá figyelni. Túlságosan féltem a mondandójától.
- Válaszolna, Miss Smith? - emelte felém tekintetét. Mire is kéne válaszolnom? 

- Elnézést megismételné a kérdést? - szinte égetett a sok rám szegeződő szempár.

- A mielőbb ismertettem a vádakat. A kérdésem pedig úgy hangzott, hogy vállalja-e a következményeket a rendkívüli cselekedetei után? 

- Igen, bíró úr. 

- Remek. Mivel a részleteket már kihallgatás formájában megbeszéltük, azt hiszem meghoztam a döntést. Tehát Sophia Smith elsődleges vádlottunkat 25 év letöltendő börtönbüntetésre ítélem, Mr. Styles másodlagos vádlottunk pedig hamarosan elhagyhatja az intézményt. A tárgyalást berekesztem. - 25 hosszú év... Ahogy bele gondoltam könnyek lepték el szemem alját.

- Ezt akartad? - mondta Harry már cseppet sem halkan. - Most jó neked?

- Nem arról van szó hogy jó-e nekem vagy sem. - szóltam könnyeim közül. - Menj és legyél boldog.. Csak ezt akarom.

- Tudod mit jelent az a hamarosan? - beugrott.. A bíró azt mondta hamarosan haza mehet. 

- Biztos csak pár nap és elengednek. 

- Ja... vagy találnak más ügyet amiért leültethetnek. Ha csak gyanúsított vagy akkor sem jössz ki jól a szituból. Mielőtt 'elmehetnél' átnézik az összes ügyet amihez csak közös volt... Szóval még itt leszek egy darabig.

- Az nem lehet... -temettem arcom kezdik rejtekébe.

- De lehet és lesz is. Gratulálok Sophia hogy nem tudtál a seggeden megülni csak most az egyszer. De gondolj bele, lehet hogy közel lesznek a celláink. 

- Nem ezt akartam.. - Ennél rosszabb már nem lehet...

- Lucia szemszöge -

Mikor kimondták az ítéletet kettős érzés kavargott bennem. Az egyik felém majd kiugrott a bőréből, viszont a másikat keserűség és bűntudat járta át. 

- Kincsem mit keresel itt? - a hang a jobb oldalamról jött. Lassan fordítottam fejem hogy megtudjam ki szólt hozzám. Ám mikor megláttam szívesebben lettem volna a föld alatt mint itt.. 

-... Apa? Hogy kerültök ide? -.....

Chapter 25..!

Hellóbeló :))
Meghoztam a 25.-et:) Remélem tetszeni fog. Bocsi a késésért! Elég zűrös volt a szeptember-október elejém. Remélem gyakrabban tudom hozni a részeket. :) Még egyszer bocsii! :) Nem lett túl hosszú rész, de még vissza kell rázódnom az írói szerepbe! Kommenteljetek, íratkozzatok fel, csatlakozzatok a facebook-csoporthoz!
Fb csoport: https://www.facebook.com/groups/661237750639340/
American Dream: https://www.facebook.com/groups/661237750639340/
Zeneajánló: Blkkk Skkkn Head - Kanye West
                  Example - Changed the way you kiss me (magyar)

Pusszantás: Justagirl*.* :33

- Harry szemszöge -

Már három teljes napja hogy bezártak ide... Mikor három napja az ügyvéd bekísért a kapunál egy hölgy várt rám, elvette a sporttáskám - amiben a ruháim és a többi az élethez szükséges tárgyaim voltak - majd a kezembe nyomott egy narancssárga kezeslábast meg egy pár cipőt. Tájékoztatott a viselkedésről és mindenről amit feltétlen tudnom kell egy börtönben. Ha szükségem lenne bármire is a táskából, a cellákat szemmel tartó őrnek kell szólni, és ő kivezet - bilincsben! - a portára, ahol ugyanaz a hölgy ücsörög. Ettől a nőszemélytől kérhetem el a személyes dolgaim. És itt nem telefonra, vagy bármi más kicsit a szabadságomra emlékeztető dologra gondolok! A személyes dolog náluk azt takarja, hogy fogkrém, fogkefe, tisztálkodáshoz szükséges dolgok... Egyszóval semmi amitől kicsit is jobban érezhetném magam. De megengedték, hogy valami olvasnivalóval üssem el az időt. Azt a röpke időt amíg itt bent leszek.. Megnyugtató... Ám egy könyvet se tettem a megannyi holmim közé. Úgyhogy a börtönszerkómmal a kezemben indultam a cellám felé. Egy őr vezetett végig a folyosón ahol alig ötven raboskodó ember bámult vissza rám a rácsok mögül - persze egy cellában ketten tartózkodtak. Néhányan undorító megjegyzéseket is tettek.. Igyekeztem nem foglalkozni velük... Az én 'szállásom' a folyosó vége felé helyezkedett el. Az őr az igen tömött kulcscsomóján keresni kezdte a zárba illőt, majd kinyitotta a számomra egyáltalán nem szimpatikus vasajtót. Eleinte csak kívülről figyeltem leendő otthonom. Mindkét ágyon szürke ágynemű... Fekete téglafal... És várjunk csak... Az egyik ágyon egy korombeli fiú ül fenyegető tekintettel. Beljebb lépek, az őr pedig bezárja az ajtót. Egy szót se szól és elmegy a cellától. Kicsit megijedtem, bevallom... Csak állok a fiú előtt és nem szólok. Ám ő igen.

- Nem gondoltam hogy ide már némákat is beengednek. - csak úgy köpte a szavakat. Úgy érzem nem lesz zökkenőmentes a kapcsolatunk...
- A nevem Harry és kib*szottul nincs kedvem verekedni de ha így folytatod lehet hogy ez megváltozik. - nem kiabáltam. Szépen lassan mondtam el az álláspontom.
- Szóval Harry. Abbahagyhatod a keménykedést, semmi értelme. Nem akarok balhét. Csak érezd otthon magad... Vagy amit akarsz... Louis Tomlinson... Ha tudni akarod..
- Én is így gondoltam. - mondtam, majd a másik ágyra ültem. Ruhámat magam mellé raktam. - És Louis... Mióta vagy itt?

- ..Tegnap előtt hoztak be. - vett mély levegőt. - Tudod itt senki és semmi nem barátságos! Még csak két napja vagyok itt de legalább egy örökkévalóságnak tűnt. Az első napom rögtön azzal kezdődött hogy megvertek. Az ebédlő kellős közepén. És nehogy azt hidd hogy bárki meg akarta volna akadályozni azt hogy megverjenek! Épp ellenkezőleg. Szerintem az őr még gratulált is annak aki ezt tette velem... Kegyetlenség uralkodik itt... Ha halálra vernek akkor is végignézi mindenki. Itt senkinek nincsenek érzései. Félek hogyan fogom itt kibírni még két évig... - óriási átéléssel mesélte el azt ami eddig vele történt. Én pedig érdeklődéssel hallgattam.
- Két év... Bárcsak annyit kaptam volna! - sóhajtottam.
- Mert mennyit kaptál? Mit csináltál hogy behoztak? - kérdezősködött.
- Hát.. mondjuk azt hogy valószínűleg a hátralévő életem itt fogom élni... Elég szar kilátások... - vallottam be.- ... Öltem... De azt ne kérdezd mennyit... Nem számoltam...
-... Az durva... De ugye nem az a pszichopata bérgyilkos-beütéses vagy? Mert akkor inkább azzal vagyok egy cellában aki megvert. - nevetett.
- Nyugodj meg nem bántalak. Ölni se önszántamból öltem.. Kellett a pénz... Elég hosszú történet.
- Hát... időnk az van. - nevetett megint. Bólintottam majd elmeséltem az egész történetet... Elmondtam azt is hogyan szerettem bele Lucia-ba és hogy ott kellett őt hagynom..
- Ami azt illeti nekem is el kellett szakadnom a barátnőmtől... Tulajdonképpen azért csuktak le mert egy gyökér gyerek fogdosta Eleanor-t... Én meg megtanítottam rá hogy ha nem az övé a csaj akkor még stírölnie se lehet nem hogy letapizni... Eltört a gyerek orra.. Ami nyolc napon túl gyógyul ugye... Én meg be lettem kaszlizva... Szóval mondhatni egy cipőben járunk...
- Ja.. csak neked nem kell az életed végéig egy cellában rohadni... Két év és együtt lehetsz a csajjal...
- Azért ne legyél pesszimista... Már ha ez lehetséges egy börtönben. - nevetett. - Lehet hogy előbb szabadulsz mint hinnéd...
- Kétlem... - Visszatérve a 'napirendemre' a következő program az ebéd volt... Egyáltalán nem vártam hogy kimehessek a többi szerencsétlen közé... Meg kellett tennem.. Az őr minket engedett ki utoljára. Mivel új voltam tájékoztatott arról hogy fél óra van az ebédre.. Utána vissza kell menni a cellához. Végighallgattam a monológját és Louis után indultam. Utolsónak álltunk be a sorba. Valami felismerhetetlen ételnek aligha nevezhető dolgot kaptunk. Végignéztem a tömött ebédlőn... Tagadhatatlanul megriadtam.. Louis elindult egy asztalhoz én pedig követtem. Leültünk az asztalhoz... Sajnos mellettünk és szemben is ültek... Igyekeztünk gyorsan elpusztítani az adagunkat. Ám valaki megszólalt. Egy sebes arcú férfi.. Nem értettem semmit...
- Nézzétek, a kis csicska talált magának barátnőt. - kiabálta majd ránk nézett. Valószínűleg ő lehet aki megverte Louist... Soha nem éreztem még ilyet de görcsösen haza akartam menni. .. Most meg fognak verni minket? Azt már nem. Felálltam és a férfi felé mentem.
- Harry ne csináld.! - mondta Louis de már későn... Ököllel kezdtem verni az emberkét.
- Kit nevezel te csicskának? - nemsokára már az egész ebédlő ütötte egymást. Azt sem tudtuk már ki kivel van. Majd végül az őr vetett véget ennek az egésznek.. Bekísért mindenkit a cellájába. Tükör sehol nem volt de éreztem hogy felszakadt a szemöldököm... A vér lefelé folyt keresztezve egész arcomat. Nem volt a terveim között hogy verekedésbe csöppenek, de változnak az idők... Louis értesítette az illetékeseket hogy a fejemből szivárog a piros folyadék... Bevezettek az orvosi-szobába és ellátták a sérülésem... Nagyjából ennyit az eddigi börtönéletemről... A következő két napom is hasonlóan telt.. Annyi kivétellel hogy délelőtt és délután is egy-egy órát az udvaron tölthettünk... Meg persze hogy nem verekedtem... De ez az a hely ahol bármi megtörténhet.. Már tudom... Ma reggel az őr hangjára ébredtem- Azt mondta sürgősen keljek fel mert látogatóim vannak. Látogatók? Hát jó... Rászántam magam a felkelésre. Az őr kiengedett és egy helységbe vezetett amire fekete nyomtatott betűvel volt ráírva: 'Társalgó'. Az őr az ajtó előtt megállított és elszavalt egy monológot arról hogy minimális testi érintkezést vihetek véghez és hogy kiabálni és verekedni szigorúan tilos... Végül is biztos meg fogom verni azt aki veszi a bátorságot hogy meglátogat.. Valószínű... Mikor végzett a mondandójával kinyitotta előttem az ajtót. Bent nővérem és szerelmem ácsorogtak türelmetlenül. Mikor megláttak mindkettőjüknek valami megcsillant a szemében. Nem hittem hogy Gemma eljön meglátogatni... Őszintén szólva meglepődtem hogy még ezek után látni akar.
- Öcsi.. Nem akarlak megbántani de nem áll valami jól narancssárga... - ölelt magához..
- Ha ezt a poént nem sütöd el akkor kételkedtem volna abban hogy te vagy-e a nővérem, de már világos hogy te vagy az. Hiányoztál.. - Lucia csak állt a sarokban... Mikor észrevette a szemöldökömön tátongó heget félelem ült ki az arcára. Nem szólt hozzám. Lassan közelebb jött, végigmérte a sérülést és magához ölelt. Nagyon jó érzés volt ennyi kegyetlenség után egy kis szeretetet is kapni...
- Én nem akartam hogy ezt tegyék veled... - nyögte ki végül már könnyes szemekkel.
- Kicsim kérlek nyugodj meg. Nincs semmi bajom. És nem is lesz... - próbáltam nyugtatni simogatva bársonyosan puha arcát.
- Azt te honnan tudod? Harry.. Nem akarom hogy bárki hozzád érjen.. Nem akarom hogy bajod essen...
- Hagyjuk most ezt, jó? Te csak ne aggódj miattam. Elleszek itt... - halvány bólintással jelezte hogy megértette amit mondok. Leültünk a székekre majd Lucia megcsókolt. De nem a megszokott módon. A csókja sokkal szenvedélyesebb, érzékibb volt. Furcsa de minden bent töltött napomért kárpótolt. Azt üzente : kitartás! Én halálomig melletted állok... - De ezt nem akarhatom... Még előtte áll az egész élet... Élnie kéne, nem rám vigyázni... Mégsem küldöm el. Nem fogom neki azt mondani hogy köszönöm az eddigi szeretetét, de ezentúl nem kérek belőle... Hiszen nekem is és neki is szüksége van rá. Nem hagyhatjuk elveszni a kapcsolatunk akkor sem ha csak hetente láthatjuk egymást egy órára... Egymás nélkül mindketten szépen lassan elsorvadunk.. Nem testileg, sokkal inkább lélekben.. Majd a szívünk helyén egy fekete paca fog tátongani... Az űr amit a másik hiánya kelt... De ezt nem fogjuk hagyni... Remélem...

-Gemma szemszöge-

Szívszorító volt látni ahogy ez a szerelmespár miként szakad el egymástól... Ahogy mindent megtesznek azért hogy a szemmel láthatóan igaz szerelmük beteljesedjen... De mégsem tehetnek meg mindent... A törvény és a rút valóság mindig kettejük közé furakodik... Ám ezekben a pillanatokban kicsit könnyebb nekik.. Végre hosszan időzhetnek egymás tekintetében és szoríthatják magukhoz a másikat.. Bárcsak tehetnék valamit értük! Szinte minden gondolatom e mondat körül forog ahogy egyre nézem őket. - velem szemben ülnek egymás mellett. Szorosan kapaszkodnak egymásba, mintha attól függne a jövő, hogy milyen erősen húzzák magukhoz egymást... Néha elcsattan egy-egy csók. A szemem könnybe lábad. Ki az a kegyetlen teremtmény aki képes elválasztani Őket, akik ennyire odavannak egymásért? Fogalmam sincs...

- Tizenkét nap múlva lesz egy tárgyalás... - szólal meg az öcsém. 

- A fellebbezés miatt? - kérdezem letörölve az addig kicsordult folyadékot a szemem alól.

- Részben. A másik ügy az hogy állítólag találtak még egy gyanúsítottat. Nem tudom hogy lehet... - Ekkor Lucia elsápad. Félek hogy tud valamiről amiről mi nem...

-Lucia szemszöge-

Mikor Harry kimondta a gyanúsított szót úgy éreztem elsüllyedek... Csak reménykedni tudtam benne hogy nem Sophia akarja magát feláldozni Harry-ért. Volt egy olyan érzésem, hogy ez a terve. Átvállalja a büntetést és ezzel Harry-t szabadlábra helyezi... Persze nagyon jó lenne ránk nézve, de nem hagyhatom hogy az én hülye kis érzéseim miatt mondjon búcsút a kinti életnek. Beszélnem kell vele. - A mai találkán Harry mindent elmesélt a benti életről. A verekedésről amit mondhatni ő indított el, és a még kissé kezdetleges barátságukról Louis-val. Azt is elmondta hogy a fiúnak is ott kellett hagynia a barátnőjét... Legalább van közös témájuk. Megígértem hogy két nap múlva újra jövök látogatni és nem hagyom őt egyedül. Eszemben sincs egyedül hagyni... Kitartok a végsőkig. A börtönlátogatás után Gemma-val beültünk egy kávézóba és egy cappucino mellett sírtam el neki hogy mit érzek most legbelül... Ő is elmondta hogy mi a véleménye és rájöttem hogy jó barátnők leszünk mi még. Ezután hazamentünk. Én nekiálltam tanulni, Gemma pedig kipakolt a táskájából. Ugyanis pár hétig a vendégem lesz. Őszintén szólva örülök neki hogy nem kell egyedül lennem a lakásban. Kicsit feldobja a hangulatom. Kicsit...

 

Chapter 24..!

Sziasztook!
Kész a 24. rész!! Remélem meglesztek vele elégedve! Légyszilégyszi kommenteljetek sokat!!! Pipálgassatok, iratkozzatok fel, írjatok e-mailt, lépjetek be a facebook-csoportba, írjatok üzit facebook-on, vagy egyszerűen csak olvassatok!!! Köszönöm a 7400 megtekintést! Nagyon jól esik. Még jobban már csak az esne, ha kommentelnétek is!! Aktívkodjatok!! :) Kövi rész vagy vasárnap vagy a jövőhéten várható! Igyekszem sietni :) Puszii!!!
fb csoport :  https://www.facebook.com/groups/661237750639340/
American Dream: http://americaandreeam.blogspot.hu/
Jó olvasást Manók :)
Zeneajánló: Daniel Powter - Bad day.
                  Avicii - Hey Brother!

Pusszantás: Justagirl*.* :33

Március 9. péntek

 - Lucia szemszöge -

Ismét egy fájdalmas nap elé nézünk.. Ez a bizonyos fájdalmas nap egy igen fájdalmas reggellel kezdődik.. Szó szerint fájdalmas. A fejem lüktet. Valószínűleg a sok sírástól. Halk léptek hallatszódnak. Nyílik az ajtóm és Liam lép be rajta. Szó nélkül az ablakhoz lé és elhúzza a sötétítő függönyt. Ennek hatására kis híján megvakulok. Fejem a takaró alá dugom. Ő pedig leül az ágy szélére. Derékig lehúzza rólam a takarót.

-... Miért nem hagysz aludni? Mentségemre legyen, hogy elég nehéz lelki állapotomban vagyok. És ez, hogy felkeltesz kimondottan nem segít. - fejeztem ki nemtetszésem majd elfordultam a másik oldalamra.

- Jó reggelt neked is. A konyhapulton vár a reggelid. Utána felöltözhetnél és elbattyoghatnál az iskolába. Ha gyors vagy elviszlek. Siess. - ezzel felállt és kiment a szobából. Remek.. Másra sem vágyom mint az idióta osztály társaim között punnyadásra megfűszerezve a tanár kiabálásával.. Ám nagy nehezen erőt véve magamon kikeltem a menedéket jelentő ágyamból. Először a fürdőbe indultam. Nem mertem tükörbe nézni. Tudtam hogy nem tetszene amit látnék tehát egyenesen a zuhanyzóba mentem. Pizsamám levetve engedtem meg a meleg vizet. Éppen annyi ideig voltam bent hogy kellőképpen tisztára tudjam mosni magam. Elzártam a csapot, megtörölköztem, magamra tekertem a törölközőt majd szembe néztem az egyik ellenségemmel. Szervusz, tükör... Mint ahogy gondoltam tényleg nem nyerte el a tetszésem az amit benne láttam. Egy lány volt... De nem olyan mint én.. Koránt sem.. A tükörben egy vörös szemkörnyékű, meggyötört lányt láttam... És én nem akartam ilyen lenni. Boldog akartam lenni és nem hallgatni mások véleményére, egyszerűen nem foglalkozni mással... De sajnos nem tudok se boldog lenni, se nem törődni mással... Hiszen ez vagyok én... Egy kib*szott nagy lúzer akinek elcseszték az életét... Vagy inkább ő cseszte el? Lehetséges... Neszesszerem elővettem és egy vastag réteg alapozót vittem fel. Így egy kicsit jobb volt tükörbe nézni. Ezután a szekrényhez indultam. Hagytam itt pár ruhát. Egy szettet válogattam össze majd felvettem. Még egyszer utoljára végigmértem magam a tükörben, és lefelé vágtáztam. A konyhapulton csakugyan ott várt a reggelim. Azt gondoltam vagyok arra méltó, hogy összedobjanak egy makarónit, vagy legalább egy gyümölcssalátát, de rá kellett jönnöm hogy csak müzlit érdemlek meg tejjel. Mondjuk ezt a fantasztikusan összetett reggelit én is pillanatok alatt eltudtam volna készíteni... Mindegy.. Reggeli nélkül indulok az egyetemre. A kocsifelhajtón Liam bmw-je áll benne Liam-mel és Danielle-el. Biztosan rám várnak. Mikor Liam felém néz odaintek neki, hogy én ma gyalog teszem meg ezt az utat. Ő csalódott fejjel tudomásul veszi, majd indítja a motort. 80 km/h-val tartanak az egyetem felé. A saját kis tempómban battyogok. Nem a járdán, hanem az út szélén. Menet közben többen is rám dudálnak, hogy menjek már odébb, de tudomásul sem veszem. Végül befordulok a tanulási intézmény utcájába. Innen kicsit gyorsabban teszem meg a hátralévő métereket. Az óriási lépcsőn felmegyek, majd az osztályom felé igyekszem. Tőlük zeng a folyosó. Benyitok, majd elmorgok az orrom alatt egy Sziasztok-ot, és leülök a helyemre. Senki nem vesz tudomást rólam. Ez megnyugtató. Ám Danielle sincs sehol... Pedig már rég itt kéne lennie. Szorgosan kipakolom a könyveim, füzeteim amik éppen a következő órához szükségesek, majd a becsengetés hallatszik. Danielle még mindig sehol. Pár perc múlva az adott szaktanár is megérkezik. Felállunk, a hetes jelent. Elkezdi az órát. Aggódom. Bár egy biztos. Liam mellett nem eshet bántódása. Akkor hol van? Fogalmam sincs.. Elmerengtem. Majd mikor visszatértem a jelenbe inkáb elsüllyedtem volna szégyenemben..
- Miss Andrews! Kérem jöjjön ki, és tartson az osztály előtt egy tartalmas feleletet. - leblokkoltam. Még ez hiányzott... Remegő térdekkel álltam fel a padból és vánszorogtam a pódiumra. Gondolataim cikáztak. Milyen óra is van? Lássuk csak... Ha Mrs. Handerson tartja akkor töri... Kiérek az emelvényre majd szembe fordulok az osztállyal. Húha... Megköszörülöm a torkom, majd valamit próbálok kinyögni... Nem megy... Ekkor nyílik a terem ajtaja és váratlanul Danielle lép be. Ilyenkor nagyon tudok örülni neki.
- Elnézést a késésért, tanárnő. - nyögi ki.
- Elnézés az nincs. Viszont kiállhat az osztály elé mesélni a második világháborúról. Andrews, leülhet. - megkönnyebbülve sétálok vissza a helyemre. Viszont Danielle megszívta. Eléggé... Szegény hebeg-habog. Mintha magamat látnám. Ám a tanárnő int neki, hogy üljön le.
- Nos. Látva hogy még mindig nem tudtam a fejükbe verni ezt a nyomorúságos háborút... A következő történelem órán dolgozat várható. Köszönhetik ezt Miss Andrews-nak és Miss Peazer-nek. - szúrós szemmel nézett ránk. Nem érdekelt. Mikor már eléggé belemerült az óratartásba a mellettem ülő Danielle-re néztem.
- Hol voltál? - suttogtam. Felnézett ártatlan szemekkel de nem szólalt meg. Pár perc múlva hallottam csak a suttogását.
- Szünetben elmesélem. - vigyorodott el. Nem tudtam mire fel ilyen boldog, de vártam a híreket. Ezután végig az órát néztem. Elmosolyodtam mikor megszólalt a csengő. Túléltem... Táskámból előkotorásztam a pénztárcám. Danielle felé néztem.
- El jössz velem büfébe? - kérdeztem.
- Legyen. - bólintott. Vettünk reggelit, hozzá kávét majd leültünk a folyosón elhelyezett padok egyikére.
- Na mesélj. - haraptam bele a szendvicsembe.
- ...El tudod képzelni milyen megszégyenítés az, hogy én csinálok neked müzlit, te meg itt veszel szendvicset? Szégyelld el magad.. - nevetett.
- Már meg ne haragudj, de olyan müzlit én is tudok csinálni magamnak. - nevettünk már együtt. - De most már mesélj! Mi történt?
- Hát... Liam-mel voltam...
- Csak nem azt csináltátok amire gondolok hogy csináltátok?
- Ha arra gondolsz, amit tegnap este csináltunk akkor jóra gondolsz...
- Istenem, Danielle... Mégis hol? A kocsiban? Jó, tudod mit? Nem akarom tudni! - álltam fel az ülőhelyről és befelé indultam.
- Milyen prűd lettél hirtelen. - követett.- De mikor a Harry-s kalandodról meséltél boldogan akkor nem tűntél ilyen kis szentnek. - ültünk le ismét a helyünkre.
- Kedvesem. Tájékoztatlak, hogy nem voltam és nem is vagyok se szent se prűd. De azért az első alkalom és a 'suli előtti parkolóban a kocsiban addig amíg be nem csengetnek' között van egy hangyaf*sznyi különbség nem gondolod?
- Ez jó. Hangyaf*sznyi... Lopom. - kapott röhögőgörcsöt.
- Egyáltalán nem viccnek szántam.
- Jól van na, te kis... te kis... Minek nevezzelek? - nevetett újból.
- Szerintem inkább kezdjük el tanulni a törit. Nem akarom hogy meghúzzon.
- Na látod ez egy fenomenális ötlet. - elővettük a törit. Jóformán semmit nem értettünk belőle, de elszórakoztattuk egymást. Ezért is szeretem ezt a csajszit itt mellettem. Ezután még hét órát ültük végig... Mindketten elfáradtunk. Haza Liam vitt minket. A kocsiban kínos csend uralkodott.
-... Lucia elvigyelek haza vagy velünk maradsz? - törte meg a csendet a hős szerelmes.
- Nem kell, köszi. Elég ha nálatok kiraksz. Majd elgyalogolok. - bólintott.
- Csajszi, mit csinálsz hétvégén? - kérdezte Danielle.
- Hát lássuk csak... Gondolom börtönlátogatást teszek. - erőltettem mosolyt arcomra.

-...Akkor mondd meg Harry-nek hogy üdvözöljük...

- Meg fogom... - nem sokára megérkeztünk. Kiszálltunk, elköszöntünk egymástól én pedig haza indultam. Vagy 20 percet sétáltam mire a lakáskulcs után kutattam. Sikeresen bementem, lerúgtam a cipőm. Az emeleti szobánkba igyekeztem. Ott végigfeküdtem az ágyon. Becsuktam a szemem és arra gondoltam mit csinálhat most Harry... Remélem jól van, és nem aggódik miattam. Holnap végre láthatom Őt. Szemeibe nézhetek... Megölelhetem... - felállok, a szekrényhez lépek és az egyik pulcsiját veszem ki belőle. Gondolkodás nélkül bújok bele. Most már érzem az illatát. - gondolataimból egy kopogás rángatott le a földre. A bejárati ajtón kopogtak. Harry pulcsiját magamon tartva szaladok le a lépcsőn az ajtó felé. Lenyomom a kilincset és kitárom az ajtót. Velem szemben egy gyönyörű lány áll. Lehet hogy képzelődöm, de eléggé hasonlít Harry-re.. Félek megszólalni mégis megteszem.

- Szia.. Segíthetek? - kérdeztem a lilás hajú lányt.

- Öhm. Ami azt illeti én Lucia Andrews-t keresem. - kezében egy papírt szorongatott amire nevem és címem volt felírva. 

- ... Én lennék. - nyújtottam neki kezet.

- Szia. Gemma Anne Styles... Harry nővére. - mutatkozott be. Én pedig elsápadtam. Nem hittem el hogy őt látom az ajtóban. Betessékeltem és leültünk a nappaliban lévő kanapéra.  - Nem akarok rád ijeszteni vagy ehhez hasonlók.. Megértem ha nem hallottál még rólam, de muszáj volt eljönnöm..

- Hallottam rólad. Nem telt el úgy nap hogy Harry ne mesélt volna valamit a családjáról. Szeret titeket. - mosolyogtam.

- Én csak azt tudom hogy téged szeret. Azt mondta veled végre boldog volt... Úgyhogy ezt meg szeretném köszönni.. - sírta el magát.

- Igazán nem kell megköszönni... Én tiszta szívemből szeretem Őt. Még mindig. És ez a börtön dolog nem fog közénk állni. Ha hetente egyszer láthatom, akkor egyszer fogom látni. Ilyen az élet... Bár nagyon fáj hogy nincs velem, de így is kitartok mellette. És semmi nem változtathatja meg az álláspontom. Semmi... - sírtam már én is.

- Hát ennek örülök... Legalább anya helyett is törődsz vele... Tudod, mikor kiderült hogy milyen ügyei vannak akkor anya azt mondta hogy az Ő házába gyilkos ne tegye be a lábát... Azóta nem beszélnek... És annak már négy éve! Én is csak titokban tartottam vele a kapcsolatot... Most meg hogy börtönbe került... Anyunak el se mertem mondani... Ki tudja mit tenne...
- ... Sajnálom hogy nincsenek jó viszonyban.. Pedig Harry tényleg szeretné ha jóban lennének...
- Ó, hidd el anyu is szeretné... Csak tudod a mi családunkban mindenki makacs. Nálunk ha bocsánatot kérsz, az annyit jelent gyenge vagy. Anyu pedig olyan, hogyha azt mondta nem akar többé látni, akkor nem is fog. Betartja a szavát. Bár az utóbbi időben mikor Harry-t emlegetem kissé enyhülnek a vonásai.
- Azért meg kéne próbálni összehozni őket ismét... Biztosan mindkettőjüknek erőt adna...
- Ebben egyetértünk. - helyeselt. Aranyos lány. A táskájából hamarosan egy fényképalbum került elő. Abban csupa aranyos kiskori és mostani képek a testvérpárról. Hihetetlen az ő kapcsolatuk. Mindegyik képen látszott, hogy mennyire kötődnek egymáshoz. És hogy Harry milyen kis cuki volt kicsinek arról ne is beszéljünk. Elbeszélgettük a délutánt, az estét. Nagyon sok megbeszélnivalónk volt amit le is tudtunk ez alatt az idő alatt. Egyetlen egy közös volt bennünk. Mindketten szerettük Harry-t. Ő a testvéreként, én pedig életem szerelmeként... Már ha mondhatok ilyet...
- Igazából azért jöttem, hogy megkérdezzem mikor lehet látogatni Harry-t. Szeretném már látni.
- Ez természetes. Én holnap megyek. Ha akarod mehetünk együtt. - ajánlottam fel.
- Rendben. És még valami... Itt tölthetném az éjszakát? Nem szeretnék már hazamenni. Meg egyébként is elég jó társaságnak bizonyultál.- bólintottam és eldörmögtem egy 'perszét'. - Nem hittem hogy Harry ilyen rendes lányba szeret bele. Eddig valahogy mindig vonzotta a cseppet sem intelligens, de egyben elég csinos lányokat. Te más vagy érzem. Nem csak egy futó kaland. Főleg hogy kitartasz mellette annak ellenére hogy börtönben van... Csodállak... Ha az én fiúm lenne börtönben biztos összeomolnék...
- Én sem voltam/vagyok túl jól... Az első nélküle töltött napon ájulásig sírtam. Most már tudom hogy nem szabad... Semmi esetre sem.. Mert ha egyszer elkezdem nem tudom abbahagyni...Akkor kikapcsol körülöttem a világ és csak én és a könnyeim állunk szemtől-szembe. Abból pedig semmi jó nem sül ki... - este még tévéztünk egy kicsit, majd fürdés után aludni mentünk. Egyedül aludtam abban a nagy szobában ami nem egyedül rám, hanem kettőnkre volt szabva... Sokáig forgolódtam mire eltudtam aludni... Bevallom pár könnycsepp is elhagyta a szemeim... De nem gyengültem el. Tartom magam. Ha Harry azt kérte, ne sírjak akkor nem fogok. Illetve igyekszem nem sírni.. Több kevesebb sikerrel... Kíváncsi vagyok hogyan fogja üdvözölni egymást a testvérpár holnap... És persze arra is hogy engem hogy üdvözöl majd szerelmem... Legyen már holnap!!!

Chapter 23..!

Halii :)
Meg is hoztam a 23. részt!!! Pipálgassatok, iratkozzatok fel, kommenteljetek bátran!
fb csoport: https://www.facebook.com/groups/661237750639340/
American Dream: http://americaandreeam.blogspot.hu/
Jó olvasást!!
Zeneajánló: Ed Seeran - Lego House
                  Bruno Mars - It Will Rain.

Pusszantás: Justagirl*.*:33

- Danielle szemszöge -

Szörnyű lehet most Lucia-nak.. Én biztosan nem tudnám elviselni, ha elvennék tőlem Liam-et. Félek hogy nem fogja bírni Harry nélkül... Elvégre olyan jól megvoltak együtt.. Szerették egymást meg minden.. Mégis egy pillanat alatt rosszra fordult minden körülöttük... - éppen hazaértem az egyetemről ahova Lucia már két hete nem jár. Pontosan a levél érkezte óta.. Megértem hogy minél többet szeretett volna Harry-vel lenni, de ez veszélyezteti a jövőjét.. Az irodának berendezett helységben Liam szorgosan pötyög a laptopjába. Mögé osonok, és puszival jutalmazom az arcán.

- Szia Hercegnő. Ilyen hamar hazaértél? - csukta le a laptopot és felállt szembe velem.

- Hamar? Igaz.. Csupán négy óra van. - nevettem majd magamhoz öleltem.

- Úgy tűnik nem valami jó az időérzékem. - nevetett már ő is. - Mit szeretnél csinálni? 

- Hát... 

- Azt amire gondolok.? - húzott közelebb magához.

- ...Azt is nagyon szeretném, de lenne itt még valami... - bólintott. - Tudod, ma volt Harry tárgyalása.. És eléggé aggódom Lucia miatt.. Jó lenne meglátogatni.. Csak hogy tudjam, minden rendben-e vele.

- Persze. Értem. De utána csinálunk valami mást is? - hangsúlyozta ki a 'mást'- szót.

- Hogyne Macim. - kézen fogott és a kocsihoz vezetett. Beültünk és Lucia-hoz hajtottunk. Az út alatt folyton a combomba kapaszkodott a váltó helyett. Ezt tetszett.

Mikor megérkeztünk Liam nyitott be. Illetve nyitott volna be, de az ajtót zárva találtuk. Szerencsénkre van kulcsom a házhoz, így pár perc múlva bejutottunk. Bent sehol sem találtuk Lucia-t. Pánikba estem.
- Lucia itthon vagy? - kiabáltam. Ám nem jött válasz.
- Megnézem fönt. - mondta. Pillanatokon belül Liam kiáltott. - Danielle azonnal gyere! - Erre felrohantam a lépcsőn be egyenesen a fürdőbe. Ugyanis Liam hangja onnan szűrődött ki.
- Jézusom.. - kaptam szám elé kezeim. Barátnőm a zuhanyzóban feküdt eszméletlenül. Mikor rátaláltunk forró víz ömlött rá a zuhanyrózsából... Liam elzárta a csapot és Lucia-t kezdte élesztgetni. Nem jött be. Ez után felemelte és kivitte a szobájába. Az ágyára rakta. Én a lány mellé ültem, és a mentőket kezdtem tárcsázni. Bepánikoltam. Beszélni képtelen állapotomba kerültem, úgyhogy átadtam a telefont Liam-nek aki beszélt is a mentősökkel. 10 perc.. A szemem könnyel telt meg... Hamarosan ki is csordultak egymás után a cseppek... Ennek a lánynak elvették a szerelmét... Ezért beül a zuhanyzóba és eszméletlenre sírja magát... - megfogom Lucia kezét, és még jobban kezdek sírni.
- Kicsim, ne sírj. Mindjárt jön a segítség... - bólintottam. Éppen az ágy mellett talált holmikba öltöztettük Lucia-t. Csak azért hogy ne legyen meztelen.. Egy örökkévalóságnak tűnt amíg begördült szirénázva a mentő autó. Megkönnyebbültem. Ám az igazi megkönnyebbülést az hozná, ha tudnám hogy Lucia épségben van. A mentősök semmit sem mondtak. Csak elvitték barátnőmet a kórházba. Mi utánuk mentünk autóval. A vizsgálat ideje alatt a kórterem előtt várakoztunk. Egy nővérke lépett ki az ajtón.

- Jó napot kívánok! Maguk a hölgy hozzátartozói? - kérdezte kedvesen.
- Igen.. Valami olyasmi.. - mondta Liam.
- Akkor bemehetnek. Most éledezik.
- Köszönjük. - mondtuk egyszerre majd beléptünk az ajtón.  Most nyugodtam meg igazán. Láttam rajta hogy jól van. Visszatért a színe. Hál' Istennek... - Közel álltam az ágyához és megsimogattam arcát. Lassan megrebegtette pilláit és kinyitotta szemét. Látszott rajta hogy kérdései vannak.

- Lucia szemszöge -

Egy puha kéz érintését éreztem arcomon. Mélyen belül reméltem hogy Harry az, de el kellett vetnem ezt a gondolatot.. Harry-nek sosem lesz ilyen kicsi és nőies keze.Lassan kinyitom a szemeim. Egy ismeretlen helyen fekszem. Ágyam mellett Liam és Danielle kapaszkodik egymásba.. Mi történt?

- Hol vagyok? - ülök fel az ágyban.

- Szia Csajszi. Kórházban... - válaszol szűkszavúan Danielle. - Elájultál a zuhanyzóban...

- Csodás... De már hazamehetek?

- Kicsim, nem tudunk semmit. Most szólt a nővérke hogy bejöhetünk.. 

- Nem akarlak felzaklatni de hány évet kapott Harry? - tudakolta Liam.

- Liam komolyan most kell ezt felhoznod? - szidta őt Danielle.

- Nem gond... Egyébként nem évet... Életfogytiglant...
- Jézusom... Nagyon sajnálom.. - ölelt magához Danielle.
- Sajnáljuk... - javította ki Liam. Bólintottam.. Nem akartam most erre gondolni.. Hirtelen nyílt az ajtó és egy orvos lépett be rajta.

- Üdvözlöm, Miss Andrews. Dr. Newman-nek hívnak. Én lennék a maga orvosa.
- Jó napot... - leült az ágyam melletti kis székre.
- Az adatfelvételt már megtettem az irodai számítógépen keresztül. Amire még kíváncsi vagyok az az, hogy a maga kis ájulása öngyilkossági kísérlet akart-e lenni? Mert ha igen, akkor azt jelentenem kell. - leesett az állam..
- Doktor Úr, Lucia nehéz időszakon megy keresztül, de nem hinn..
- A hölgyet szeretném meghallgatni. - vágott Danielle szavába.

- Határozottan nem akartam megölni magam. Csupán arról van szó, hogy szörnyű dolgok történnek... És nem vagyok túlságosan boldog... De nem akarok meghalni.
- Rendben...
- Mikor mehetek haza? - érdeklődtem.
- Egy órán belül. A nővér be fog jönni kivenni a katétert és utána távozhat.
- Köszönöm. - sóhajtottam.

Nemsokára kiment a doki és helyére egy igazán kedves nővér jött. Megtette a szükséges intézkedéseket, jó utat kívánt hazafelé majd kikísért a kórteremből. Haza Liam-ék vittek. Illetve nem is haza vittek hanem az ő házukba. Azt mondták itt jobban biztonságban tudnak, mintha Harry házában tölteném az éjszakát. Amint első londoni otthonomba érünk a szerelmes pár felmegy az emeletre, nekem csak annyit mondanak hogy vigyázzak magamra... Fantasztikus.. Elhoznak magukhoz azzal az ürüggyel hogy vigyáznak rám, erre felmennek turbékolni... Én meg maradhatok egyedül a földszinten... Érzem a törődést... Leülök a kanapéra és bekapcsolom a tévét. Nem szeretek tévézni, de most ez az egyetlen dolog ami elvonja a figyelmem Harry hiányáról. Egy romantikától csöpögő film megy éppen az egyik csatornán. Nézésének második percében gördül le az első könnycseppem... Nem ez a megfelelő film erre az alkalomra... Tovább lapozok. Akciófilm... Semmi romantika csak öldöklés és rohanás. Tökéletes. A film 14. percében a történetbe nagyon nem illő sikítás hallatszik... Azt hiszem nem is a filmben van... Sokkal inkább az emeleten.. Erre a gondolatra ismét sírhatnékom támad. Én itt lent nézek valami antiromantikus szart, Ők pedig boldogan falják egymást... - megérkeztek a könnyek is... Bárcsak a helyükön maradtak volna.. 10 perc múlva még mindig sírok... Liam esküvői stílusban cipeli le a lépcsőn Danielle-t... Istenem... Mindkettejük testét csak fehérnemű fedi... Leérnek a lépcsőn... Liam kuncogni kezd... Ez elég érthető, hiszen éppen egy fegyveres támadást lesek a tévében könnyes szemekkel...

- Nagyon hiányozhat Harry hogy még az öldöklésen is pityeregsz. - nevetett Liam.
- Képzeld el nem azon pityergek... Hanem azon hogy ti nem vagytok elég érettek ahhoz, hogy megfékezzétek a bennetek túltengő hormonokat! - kiáltottam sírva. Liam letette Danielle-t. - Egyébként meg kib*szott jól esik, hogy itt hagytok egy romantikus filmekkel teli tévével, miközben ti fent csináljátok a dolgotokat... Amúgy Liam nagyon nagyon ügyes lehetsz, mert ordító tévénél tisztán meghallottam Danielle sikoltását, ami azt hiszem annak tudható be hogy ki tudtad elégíteni. Ez a tény rám nézve eléggé gyászos, mivel tudom hogy engem már sohasem fognak... Mindegy is. Menjetek a fürdőbe és folytassátok.. Én el leszek... - vágtam be a durcást. Danielle mellém ült a kanapéra.
- Csajszi lazíts már. Bocsi ha rosszul érzed magad, de nem tehetünk róla...
- Ha esetleg még egy menetet lenyomnátok, akkor vagy vegyetek vissza a hang hatásokból vagy szóljatok előtte és elhúzok.. Én ezt nem bírom.
- Vagy szerzünk neked is egy fiút. - ajánlotta Danielle.
- Te hallod magad ilyenkor? Danielle nekem nem egy fiú kell hanem a fiú. - hangsúlyoztam az a-betűt. - Harry-t akarom és nem mást.. De ha nem haragszotok most inkább elmennék aludni. Nincs hangulatom bájcsevegni... Jó Éjszakát! - ezzel felslattyogtam a hálószobámba és pár perc múlva már a bárányokat számoltam...


                                                                   - Liam szemszöge -


Danielle mellé ültem le a kanapén.
- Azt a monológot amit elhadart... Már értem miért egyetemista..
- Nem semmi a csaj. Ezért a barátnőm. - nevettünk.
- De azt ugye tudod, hogy te sem vagy semmi? - kezdtük el falni egymást ismét.
- ... Valahogy sejtettem... - Ahogy Lucia mondaná kikelve magából : lenyomtunk még egy menetet. Egyáltalán nem zavartatva magunk...

Chapter 22..!

Halii.!
Meghoztam a 22. részt! Remélem örültök!!
Pipálgassatok, kommenteljetek! :)
Face csoport: https://www.facebook.com/groups/661237750639340/
American Dream: http://americaandreeam.blogspot.hu/
Jó olvasást!!! *.* Ps. : Egy picit hosszabbra sikeredett ez a rész. Remélem ez jó pont. Sok sok kommentet szeretnék! :)
Zeneajánló: Paramore - Only Exception
                  Evanescence - My Immortal.

Pusszantás: Justagirl*.* :33

- Lucia szemszöge -

Mikor a bíró kilépett a teremből Harry rögtön felém sietett. Láttam gyönyörű szemében az aggodalmat. Leült mellém én pedig szorosan magamhoz öleltem. Mindketten zokogtunk. Tudtuk hogy nincs tovább. Itt véget ér minden amit együttlétünk alatt kialakítottunk.. Tudomásul kell vennem, hogy elveszítem Őt. Őt aki értelmet ad az életemnek.. Aki megtanított élni. Aki segített rátalálni az igazi énemre. Aki kishíján megölt, de mégsem tette.. Most elveszik tőlem...

- Kicsim most el kell válnunk... - küszködött könnyeivel.- Hidd el én sem akarom... Sajnos muszáj... - zokogott. Én még mindig nem tudtam megszólalni.. - Nagyon szeretlek... 

- Én is szeretlek. Mindennél jobban... Nem akarlak elveszíteni...

-Ez egy akadály...Amit mindkettőnknek túl kell élni... De főleg neked... Én majd valahogy megleszek.. Méhecske... Ígérj meg valamit. - bólintok.
- Persze.. Amit csak szeretnél...
- Innen egyenesen haza menj és próbálj meg nem sírni. Kérlek ne sírj utánam, jó? Hívd át Liam-et és Danielle-t és mondj el nekik mindent ami bánt. Öntsd ki a lelked. De semmiképpen ne sírj. Nem szeretném.. Folytasd az egyetemet, szerezz barátokat. Lakhatsz a házamban, de nem szeretném, ha leragadnál annál, hogy meg kell engem várnod. Nem kell. Semmiképp. Kezdj új életet! Én már valószínűleg nem megyek haza. Soha, érted? Semmi értelme annak hogy rám várj. Ismerkedj.. Bulizz... Én boldog leszek attól, ha tudom hogy te megtaláltad a boldogságot... Csak ígérd meg, hogy nem ringatod magad abban a hitben, hogy hazatérek egyszer, jó? Mindketten tudjuk hogy ez nem fog bekövetkezni. Kérlek ne hagyd el magad. Állj talpra és folytasd úgy az életed, mintha én sosem lettem volna benne. Felejts el Lucia... Ennyit kérek...  - hadarta el zokogva akaratát.
- Harry... Hogy tudnálak elfelejteni? Te vagy az életem értelme.. Miattad jó felkelni reggel.. Nélküled semmi vagyok.. Nem hiszem hogy menne...
- Nézz rám. Ha valaha szerettél egy kicsit is, vagy ha most szeretsz, akkor megpróbálod. Nem szabad rám gondolnod.
- Miért ne szabadna?
- Mert nem akarok fájdalmat okozni. Nem akarom hogy fájjon... Mert tudom hogy szeretsz, és azt is hogy milyen a szerelmed nélkül élni...
-... Akkor te is felejts el... - zokogtam még jobban..
- Lehetetlen.. Olyan változásokat hoztál az életembe, amiket nem tudok elfelejteni.. A gondolat hogy élsz fog engem életben tartani odabent... Már ha túlélem nélküled...
- Túl fogod élni.. Erős vagy.. És én is túl fogom.. Erőt veszek magamon és arcomra festem a félmosolyt.. De nem felejtelek el. Mindig a szívemben fogsz élni. Harry Styles... - bólintott majd még egy utolsó csókot váltottunk. Az idős hölgy mellénk lépett.
- Mr. Styles, most már indulnia kéne. Kikísérem az autóhoz. - Harry letörölte könnyeit, megköszörülte a torkát majd felállt.
- Rendben.. Máris megyek..- felém tekintett - Lucia... Szeretlek.. Mióta megláttalak szerelmes vagyok beléd. 'Mindig a szívemben fogsz élni'! - mondta el a tőlem hallott mondatot.
- Hiányozni fogsz, Darazsam. - elakadt a szavam... Harry még egyszer megölelt majd az idős hölggyel indult ki az ajtón.. Néztem ahogy alakja lassan eltűnik magával cibálva a szívem minden darabkáját...

 

Én még pár percig a padban ültem.. Csak néztem magam elé. Amikor meguntam az ücsörgést táskám után nyúltam, majd kifelé indultam a tárgyalóból. Kifele menet nem néztem magam elé, hanem a kocsikulcsot kerestem a rejtélyes táskámból. Hiba volt. Az ajtóban ütköztem bele egy ebben a pillanatban egyáltalán nem kedvelt személybe.
- Elnézést, bíró Úr.. - kértem bocsánatot, majd kipróbáltam kerülni. De megállított.
- Ne haragudjon, maga Mr. Styles felesége?
- ... Nem... De gondolom pár év múlva az lettem volna... A barátnője vagyok. - kezdtem megint sírásba.
- .. Igazán sajnálom. Úgy tűnik nagyon szerették egymást.
- Tessék? Szerették? - esett le az állam. - Kérem, mi még mindig szeretjük egymást. El sem tudja képzelni mennyire. Elhiheti a börtön nem áll közénk. Senki és semmi nem állhat a szerelmünk útjába.
- Ezt én értem Miss. ?
- Andrews. - adtam meg a megszólítást.
- Miss Andrews, de nem gondolja hogy a maga szülei nem repesnének attól a tudattól, hogy a lányuk egy bűnöző, sőt mi több, egy gyilkos úgynevezett 'szerelme'? - nem sok kellett hogy megpofozzam..
- ... Maga.... Maga meg honnan veszi hogy nem tudnak róla? ... Egyáltalán hogy meri a szájára venni? Éppen ugyanolyan ember mint Ön.. vagy talán felsőbbrendűbbnek képzeli magát nála? Mert egyáltalán nem az... Maga csak egy robot aki arra tette fel az életét, hogy embereket ítéljen el... Harry pedig csakugyan bűnös, de legalább nem olyan mint maga. Őszintén hálás vagyok ezért Istennek..
- Hogyan mer a fülem hallatára, a szemem láttára szidni, Kisasszony? Mint tudja a 'szerelme' élete felett rendelkezem. Úgy is bánjon velem. Különben lehet, hogy sosem láthatja viszont. - fenyegetőzött.
- ...Maga nevezi magát bírónak? De most komolyan...Ilyen a mai világban egy bíró? Tárgyalás után zsarolja a vádlott hozzátartozóit? Akkor köszönöm nem kérek többet a társaságából... Viszlát.. - erre nem szólt semmit. Odébb állt, én pedig kimentem az ajtón. Végre.

 A kocsikulcsot megtaláltam, megnyomtam a nyitó gombot, kinyitottam az ajtót, beültem a táskámat pedig az anyósülésre tettem. Becsaptam az ajtót, majd elindítottam a motort. Úgy volt hogy haza megyek, de egy másik környéken lyukadtam ki. Tudtam hol vagyok... Világosan tudtam.. Olyan dolgok történtek itt velem, amiket nem tudok elfelejteni. Először Liam hozott ide.. Aztán erőszakkal hoztak.. az nem volt olyan kellemes.. Sophia házánál vagyok. Nem akartam ide jönni. Nem akartam látni az arcát, de most mégis itt vagyok. Egyszerűen beszélnem kell vele. Leállítom a kocsit, felkapom a táskám és befelé indulok. Ismerem már a járást errefelé. A pincét is elég közelről bemutatták... A hideg végigfut a hátamon mikor erre gondolok... A konyhában serénykedve találok rá Sophia-ra.
- Hali.. - köszöntem, mire ő láthatóan megijedt.
- Lucia? Hát te itt? Megijesztettél. - zárta el a gázt és vette le róla a lábast. - Azt hittem az esetünk után már soha nem teszed be ide a lábad...
- Úgy volt... Kicsit bele is borzongtam mikor átléptem a küszöböt. Mindegy... Leülhetek?
- Egész nyugodtan. És mi járatban? El van kenődve a... Istenem... Ne haragudj! Már tudom... Harry tárgyalása? Nagyon sajnálom... - kapta kezét szája elé. Mellém ült a konyhaasztalhoz.
- ... Én csak... Kérdezni szeretnék valamit..
- Persze... mondd csak. - játszotta a barátságost.
- Te hívtad rá a zsarukat? Te jelentetted fel... Harryt? - nyögtem ki.
- Dehogy is.! ... Tudom hogy elég nehéz megbíznod bennem, de nem tennék ilyet! Higgy nekem. Azok után amit veled műveltem... Nem érdemelsz meg ennyi szenvedést... Nem én tettem, Lucia. - könnyek másztak le arcomon.
- Biztos?...
- Esküszöm! Nem akarlak elválasztani titeket! Sosem akartalak...
- ... Akkor jó. Ne haragudj hogy téged vádoltalak... Csak azt hittem ho..
- Tudom mit hittél. - vágott a szavamba. - Azt hitted folytatom amit elkezdtem és tönkre teszlek. Hát sosem fogom folytatni. Megfogadtam, hogy nem fogok senkit se bántani ezentúl. Megbántam amit tettem. Utálom hogy undorodnak tőlem az emberek. És nem akarom ezt az undort még több emberben felkelteni. Abbahagytam egyszer és mindenkorra. .... És kérlek nyugodj meg. Harry ki fog szabadulni. Hamarosan. Ígérem teszek róla. Megpróbálom...
- Igazán nem kell törnöd magad... Majd lesz valami..
- Lucia kérlek ezt bízd rám. Ha tudok tenni valamit, márpedig tudok akkor fogok is. Ne aggódj.
-... Köszönöm..
- Kérsz egy forrócsokit? Az talán segítene.
- De csak ha nem nagy gond hogy engem vigasztalsz.
- Megtiszteltetés. - Tévedtem.. Nem is olyan bunkó.. Sőt. Egész aranyos. Egy forrócsoki mellett beszéltem ki bánatom. Nagyon felüdítő volt beszélni arról ami fáj. Megkedveltem Sophia-t...
- Köszönök mindent! - mondtam már az ajtóban kifele menet.
- Igazán nincs mit! Csak hogy tudd, rám számíthatsz.
- Nagyon kedves vagy, köszönöm. Majd hívjak ha beszélhetnékem lesz. Szia! - öleltem meg.
- Hívj bátran. Szia.

Ismét autóba ültem, de most haza tartottam. Mit csinálhat most Harry? Furcsa hogy nincs velem... Furcsa hogy én vezetem óriási autóját. Látom magam előtt ahogy a kormányt fogja és közben hozzám beszél. Bárcsak itt lenne... Nemsokára a kocsifelhajtón gurulok fel, és állítom le az autót. Tudom hogy bent csak a magány fog várni, mégis bemegyek. Belülről bezárom az ajtót. Nem tudom miért van erre szükség, de megteszem. Talán azért, mert Harry nincs itt hogy megvédjen... Ezért zárom be az ajtót... Bent lerúgom a cipőm, és az emeletre tartok. Ott ledobom a táskám, én magam pedig a zuhanyzóba állok. A zuhany tálcán kintre dobom le ruháim. Behúzom a függönyt és a forró vizet engedem meg. A fekete szemfesték végigfolyik a testemen. Szerencse hogy a könnyeim nem látszanak... Pedig sírok... De még mennyire... Ekkor eszembe jut Harry... ' Kérlek ne sírj utánam'... 'Nem szeretnék fájdalmat okozni' ... Hát jó... Akárhogy próbálok nem sírni, annál jobban záporoznak könnyeim... Nem tehetek róla... Nem akarok sírni... Harry azt mondta, ne sírjak... Próbálom megfékezni a lecsurgó cseppeket... Nem megy.. Már ösztönösen, akaratomtól függetlenül zokogok.. Pedig nagyon nem akarok.. Harry azt mondta nem szabad sírnom... - A zuhanyzóban leülök... Felhúzom térdeim, arcomat kezeimbe temetem. Elkiáltom magam.
- Nem szabad sírnom! Harry azt mondta.. - Teli torokból ordítok. - Harry azt mondta... ! - hirtelen elsötétül minden.. Nem tudom mi történik velem.. Egy biztos : A sírás abbamaradt...

Chapter 21..!

Hejhó :))
Meg is van a 21. rész! Elég gyorsan haladunk :) Köszi a megtekintéseket, pipákat, kommenteket stb. Kérlek legyetek ugyanilyen vagy ennél jobban aktívak. <-- Na ezt sikerült megfogalmazni xdxd
Fb. csoport:  https://www.facebook.com/groups/661237750639340/
American Dream: https://www.facebook.com/groups/661237750639340/
Jó olvasást!! :-*
Zeneajánló: Sam Smith - I'm not the only one.
                  Christina Perri - Human.

Pusszantás : Justagirl*.* :33

Március 8. - A tárgyalás napja.

- Lucia szemszöge -

Már minden elő van készítve. Fekete sport táska fekszik az ágy mellett Harry oldalán. Benne minden dologgal ami kellhet a túléléshez egy rabokkal teli intézményben. A szekrény akasztóján fehér ing és fekete öltöny lóg nadrággal együtt. A cipőt már este odakészítette a terasz tetővel fedett részére. Az én ruhám még a szekrényben.. Nem tudtam magam rászánni, hogy elővegyem. A felkelés se megy túl könnyen de végül felállok és a konyhába indulok. Harry még az igazak álmát alussza.. Én pedig kávét főzök. Megint kávé... Úgy érzem koffein túladagolásom lesz ha így folytatom; de szükségem van rá a történtek feldolgozásához. Egy kicsit megnyugtat.. Miután az utolsó korty is végighaladt nyelőcsövemen reggelit kezdtem készíteni. Meleg szendvics... Tökéletes lesz erre a csodás napra... A kész ételt és Harry reggeli kávéját az asztalra tettem. Leültem az asztal melletti székre és vártam, hogy Harry felébredjen. Pár perc elmélkedés után nyílt a hálószoba ajtó, a lépcsőn pedig Harry vánszorgott le egy szál boxerben. Mikor a konyhába ért, felálltam a székről és könnyeimet visszafojtva, némán öleltem magamhoz. Olyan erősen szorítottam ahogyan csak tudtam. Beszívtam mámorító illatát és tüdőmben tartottam. Megpuszilta fejem búbját, én pedig engedtem a szorításból. Fokozatosan engedtem Őt el. Majd mikor megszabadult karom fojtásától leült az asztalhoz.

- Sajnálom hogy ezt kell átélned... Tényleg nem akartam..
- Én meg azt nem akarom hogy sajnálkozz. Megtörtént és kész. Ne beszéljünk erről, jó? - szakítottam félbe mondandóját. Bólintott majd reggeliét kezdte enni. Csak néztem ahogyan egyik falat követi a másikat, végül az üres tányért hagyva hátra. Harry felállt, a tányért a mosogatóba tette.

- Köszönöm a reggelit. A kávét most kihagynám ha nem nagy gond.
- Sebaj, majd megiszom én. - mondtam határozottan.
- Méhecske... Ez már aztán tényleg nem fog jót tenni. Kérlek nyugodj meg és ne vedelj kávét. Minden rendben lesz. - próbált nyugtatni.
- Ezt megjegyzem... Majd ha a bíró bejelenti hogy bezárnak akkor a fejedhez fogom vágni hogy mit mondtál ma reggel. 'Minden rendben lesz'. Mikor? Húsz vagy talán ötven év múlva? - csaptam az asztalra idegességemben. - Nem akarok nélküled élni.. - folytak végig könnyeim az arcomon.
- Csak tarts ki.. Ígérem sietek. - ölelt magához. Nem szóltam semmit. Bántotta a fülemet az a 'sietek' szó. Hogyan tudna sietni ha be van zárva? Mindegy.. essünk túl rajta..

****

Sikerült felöltöznöm. Nagy nehezen rászántam magam. Szememet feketére húztam ki és füstösre satíroztam szemhéjtussal. Körmömet is feketére festettem. Ez egyfajta gyász. - magassarkúmban tipegek le a lépcsőn. Harry a nyakkendőjét igazítva próbálja a kocsi kulcsot megtalálni. Segítek neki. Szó nélkül megyünk a kocsihoz. Én beülök amíg ő bezárja a bejárati ajtót. A csomagját a hátsó ülésre dobva ül be az autóba. Elindítja, majd hajtani kezdünk. A városnak általam még nem ismert részére érünk. Panel házak sokasága emelkedik a magasba. Balra fordulunk.. Éttermek, butikok, kávézók.. Forgalmas ez a negyede Londonnak. Nem csoda hogy nem jártam még itt. Mindig is kerültem a nyüzsgést, ahol sok az ember. Egy óriási épület előtt állítja le a motort. Valószínűleg megjöttünk.. Nem szól semmit.. Kiveszi a hátsó ülésről a holmiját majd kiszáll. Én is ezt teszem. Mellette sétálok a járdán. Próbálom tartani a lépést. Kezét az enyémhez kulcsolja. Ez biztonságot ad. Így már kézen fogva megyünk be a hatalmas faajtón. Félek... Az előtérben székek.. Leülünk. A tárgyaló terem ajtajára egy felirat volt ráírva : 'Belépés csak szólításra'. Szorongatom szerelmem kezét, semmi pénzért el nem engedném. Pár perc múlva egy idősebb hölgy lép ki a 'Belépés csak szólításra' ajtón. Megköszörülte torkát, majd a kezében lévő papíron kereste azt a mondatot amit fel akart olvasni. Majd megszólalt.

- A vádlottat, név szerint Harold Edward Styles-t kérjük a tárgyaló terembe. - Harry felállt és magával húzott. Még nem mentünk be. Előtte még szemembe nézett majd halkan azt suttogta: 'Szeretlek..' Ezután közelebb jött és megcsókolt. Érzelemmel teli volt a csókja. Mintha azt mondta volna: Most el kell válnunk, de igyekszem visszatérni hozzád. Könnyekkel teltek meg szemeim.. Nem tudtam megszólalni. Még egyszer végignéztünk egymáson majd befelé indultunk. Az idős hölgy engem a sorban elrendezett padok felé invitált, Harry-t pedig a vádlottak padján ültette le ügyvédje mellett. Magam mellé tettem a táskám. Vártam.. Harryvel egymás tekintetét pásztáztuk. Szinte elvesztünk benne. Ám a bíró hangja mindkettőnket a szilárd talajra húzott vissza.

- Csendet!.. Először is köszöntök minden jelenlévőt. Ha mindenki készen áll akkor kezdhetjük is. - az idős hölgy bólintott. - A londoni bíróság eljárást indít többszörösen elkövetett gyilkosság ügyében. A vádlottunk Harold Edward Styles, a bíróság által pontosan nem ismert számú gyilkosságot követett el. Amiről a szervezetünk tud, az negyvennyolc, ismétlem negyvennyolc haláleset. - negyvennyolc? Leesett az állam... - Tudomásunk szerint ezt vádlottunk egyedül vitte véghez. Van esetleg valami hozzáfűzni valójuk? - nézett a bíró az ügyvédre, majd Harry-re. - A szót az ügyvéd helyett a vádlottnak adom.
- Így történt bíró Úr ... Nem tagadom.. - Mi van?! Miért nem szól Sophia-ról? Miért vállalja magára az egészet? Semmit nem értek..
- Ez esetben folytatnám. Tudomásunk szerint a vádlottnak semmilyen indítéka nem volt ezeket az embereket a túlvilágra juttatni. Tehát ártatlan emberek estek áldozatul. Ezek között találhatóak családapák, a vádlott korabeli nők és férfiak, valamint kiskorúak - azaz - a tizennyolcadik életévüket be nem töltő polgárok. Ez igen szomorú, Harold. Miért volt oka megölni őket? - kezdett a bíró ordításba. - Jó érzést kelt magában az ha embereket láthat szenvedni? Válaszoljon! - ijesztően agresszív volt a tekintete...
- Bíró úr, védencemnek nem kötelessége az ön követelőző - a tárgytól eltérő kérdéseire választ adni. Kérem folytassa tovább. - az ügyvéd szólalt meg Harry helyett.. Ő csak fejét lehajtva hallgatta tovább tetteit.
- ... Rendben.. A testület visszavonul ítélethozásra. Az ítélethirdetés fél óra múlva esedékes. Kérek mindenkit, az előtérnél tovább ne távolodjanak a tárgyaló teremtől! Különösen a vádlott ne. Köszönöm. - A bíró, az ügyvéd és még pár ember elvonult egy kisebb terembe. Bűnözőm az idős hölgytől kérdezett valamit, majd felém indult. Beljebb csúsztam a padban Ő pedig mellém telepedett. Megfogta a kezem és mélyen a szemembe nézett.

- Rettenetesen félek. - suttogta rekedt hangján.
- Hidd el, nálam nem jobban. A bíró nem tűnik túl barátságosnak.. Izgulok..
- Szerinted engedélyezett egy tárgyalás szünetében smárolni? - vigyorgott.
- .. Próbáljuk ki. - megcsókolt.. - Imádom hogy a legrosszabb helyzetben is fel tudsz vidítani.
- Ezért vagy még mindig velem, nem?

****

- Csendet kérek! - jöttek vissza a kis teremből a tárgyalóba. - A londoni bíróság jogügyi testülete többszörösen elkövetett gyilkosság/emberölés vétségében bűnösnek találja Harold E. Styles vádlottat. Az ítélet huzamosabb idejű szabadság vesztés, amit a külvárosi büntetésbetartató intézményünkben ülhet le. A szabadságvesztés időtartama a vádlott halálozási ideje, tehát életfogytiglan. - könnyeim patakokban folytak le arcomon. A sminkem már az orrom vonaláig is lefolyott.. Harry rám emelte tekintetét. Ő is sírt. Nem hittem volna hogy képes a sírásra, de most hogy már látom tudom, hogy nem akarom Őt többé sírni látni! Boldog akarok lenni vele de már látom, hogy nem fog menni.. Összetörtem.. - A döntésünket a bűncselekményhez viszonyítva, a törvényeknek megfelelően hoztuk meg. Kívánnak fellebbezni?
- Abszolút! - szólal meg az ügyvéd, ugyanis Harry nincs abban az állapotban, hogy beszélni tudjon.
- Rendben. Akkor két hét múlva folytatjuk az ügy kivesézését. Mr. Styles valamit kíván hozzáfűzni az utolsó szó jogán?
- Én... Nem akartam... Nagyon sajnálom... - ennyit nyögött ki.. tovább zokogtam..
- A tárgyalást berekesztem! A vádlott rendelkezésére áll a börtönbe indulás előtt öt perc. Viszont látásra!

Azt hittem hallucinálok.. Elveszik tőlem... Most... Pont most, amikor rájöttem hogy szeretem... Ki fogok találni valamit... Annak érdekében hogy kiszabadítsam Őt... Nem hagyom, hogy örökre elvegyék tőlem... Azt már nem..