Chapter 11..!

Sziasztok!
Meghoztam a 11. részt! Kérlek írjatok véleményt!! Iratkozzatok fel! Pipálgassatok! A számításaim jó értelemben tévesek, ezért egy nappal előbb kész lett a rész.
A facebook-om : https://www.facebook.com/profile.php?id=100005001074654&fref=nf
Facebook csoport: https://www.facebook.com/groups/661237750639340/
Nem is húzom tovább az időt! :) Jó olvasást, Manócskák. Ui.: a fejléc + a trailer készülőben van!
Zeneajánló: James Arthur - Recovery
                    Jason Derulo - Stupid Love 

                                                                                                                     Pusszantás: Justagirl*.* :33

-Harry szemszöge-

Most már biztos, hogy egy időre eltaszítottam magamtól. Látszik rajta, hogy undorodik tőlem. Fél, szinte retteg ... Pont ezt nem akartam. Nem akartam, hogy fájdalommal kelljen rám néznie. Most már mindegy.. Eltaszítottam azt, aki értelmet adhatott volna az életemnek. Mert így nincs értelme. Mindig is a mának éltem, nem tudtam, mit hoz a másnap. Nem akarok többé így élni.. Kétségek között. Minden napom reménykedésből állt. Folyton reménykedtem, hogy nem hívják rám a zsarukat...Nem tudtam, hogy mikor jönnek rá: a város öldökléseinek kb. 15-20%-át én okoztam. Nos.. Akármennyire is fejlett a rendőrség és a nyomozási módszerek, én még mindig szabadlábon vagyok. Nem jöttek rá. Fáj beismerni, de el fog jönni a nap, mikor bilincsben visznek el otthonomból. Rá se merek gondolni... Az a legrosszabb, hogy nem is foghatom drogra, alkoholra vagy bűnszervezetre. A pénztelenségre foghatom. Az egészet a pénz hiánya indította el. Persze kétségtelenül én vagyok a hibás. - Még mindig ott ültem a padon... És egyre csak elcseszett életemen rágódtam. - Lucia... Lucia.. Ha egészen máshogy ismerkedünk meg, talán már több lenne köztünk, mint barátság.. Talán ugyanezen a padon ülnénk, kézen fogva. Bárcsak.. De most se barátság, se több nincs köztünk. Csak az űr, amit kilétem gerjesztett. Talán, ha nem így tudod meg ki vagyok, minden rendben lenne... 

-Lucia szemszöge-

Csak futok és futok. Nem akarok hazamenni, így egy mellékutcán fordulok le. Sosem jártam még erre. Lépteim során rájövök, hogy egy aluljáró felé tartok. Ebben a pillanatban nem érdekel. Lemegyek az útrövidítőn, majd egy nekem szimpatikus helyen, a pereme mellett törökülésbe helyezem magam. Szemem könnyel telik, azok szabad útjukra kelnek. Sírok.. Zokogok.. Térdem felhúzom, arcom kezembe temetem. Lehetne ennél rosszabb? Egy aluljáróban sírok, egy jóképű gyilkos miatt.. Danielle nincs sehol.. Liam tudomást se vesz rólam.. Jobb sorsot nem is kívánhatnék.

- Új vagy itt? - szólal meg mellettem egy hang. Lassan emelem fel a fejem. Egy gyönyörű szőke lány ült le mellém.

- Mondhatni.. - nyögtem ki könnyeim mögül.

- Mesélj. Megvert az apád? Megcsalt a szerelmed? Kitagadott a családod? Bármire készen állok. Egyébként Perrie. - Nyújtott kezet. Meglepett a kedvessége.

- Ezek közül egyik sem. De tényleg hallani akarod? Lucia. -fogtam vele kezet.

- Figyelj, mikor először ide jöttem zokogva, meghallgattak. Azóta szinte minden délután itt lógok. Mondd el mi bánt. Lehet öri-barik leszünk.

- Kedves tőled. Szóval úgy kezdődött, hogy Spanyolországból jöttem tanulni, a legjobb haverommal, Liam-mel. Megismerkedtem a mostani bestfriend-emmel, Danielle-el. Minden jó volt... - kezdtem bele életem elmesélésébe. Eközben számtalan könnycsepp hagyta el szemeim.
- És te szereted Őt?
- Harry-t? Nem tudom.. Ezek után elbizonytalanodtam. Hiszen pár napja még meg akart ölni. Nem tudok már hinni neki.. -fejtettem ki kétségeim.
- És mi van Danielle-el? Nem áll melletted?
- Elmeséltem neki is a könyvtáros dolgot.. Szabályosan hazugnak nevezett. Sosem hazudtam neki. Miért most kezdeném el? Ilyen 'barátra' szerintem nincs szükségem.. - pityeredtem el megint.
- Hé, ne sírj! Igaz, fura lehet neked, hogy pár órányi beszélgetés után mondom ezt, de rám számíthatsz. Addig biztosan, amíg nem rendeződik a helyzet a barátaiddal. Cserélünk számot? - És számot cseréltünk.. El sem hiszem, milyen jól esett ez a beszélgetés. Valakinek végre elmondhattam, mi bánt. Kezdtem visszanyerni az önbizalmam és a vele járó boldogságot. Valaki áll mellettem! Fantasztikus volt az a délután.. - Nem baj, ha nem kísérlek haza? Még van egy kis dolgom a városban.
-Dehogy. Inkább szeretném megköszönni, hogy meghallgattál. Sokat jelent nekem.
- Ez a legkevesebb. Majd hívj, ha szükséged van egy csajos beszélgetésre! Szia.
- Szia.. - mondtam, majd ő kiviharzott az aluljáróból. Én is felálltam, majd hazafelé vettem az irányt.

-Perrie szemszöge-

- Beszélgettem vele. Egész kedves lány. - szóltam a telefonba.

- Edwards, kérlek ne dicsérd. Tudod mit tett, nem? Akkor ahhoz mérten viselkedj vele!

- Biztosan meg akarod ölni? Nem tartom jó ötletnek. Állítólag szerelmi szálak fűzik Styles-hoz. Erre mit lépsz?

- Nem én fogom megölni... Majd ti megteszitek helyettem. Harry-t meg most pont leszarom. Nem állhat az utamba. Már nem. Csak hitesd el vele, hogy megbízható, aranyos barátnőtípus vagy, jó? Mehettek shoppingolni, megihatok egy forrócsokit, akármi. Csak bízzon meg benned! A többit majd később. Most leteszlek. Ha megint traccspartiztok, utána beszámolót! Mindent tudni akarok erről a kis ribiről! - parancsolta.

- Mindent megteszek. Sophia úrnő.. - mondtam gúnyosan. Ezzel letettem a telefont. Van bennem egy kis bűntudat.. De ez áthidalható. Azt hiszem..