Chapter 10..!

Sziasztok!
Örülök, hogy tetszett a 9. rész. Kérlek iratkozzatok fel, írjatok kommentet, lépjetek be a facebook csoportba, írjatok rám facebook-on vagy csak olvassátok a blogot. Az is boldoggá tesz :)
Facebook csoport: https://www.facebook.com/groups/661237750639340/
A saját facebook-om : https://www.facebook.com/profile.php?id=100005001074654
Valamint egy kis újdonságot szeretnék bevezetni. Egy ún. Zeneajánlót, amiben a részek elejére rakok egy vagy két zenét, ami illeni fog az adott rész hangulatához. Remélem ezzel növelem az érdeklődést! :) Itt a 10. rész! Jó olvasást hozá! :-*
Zeneajánló: Macklemore ft. Mary Lambert - Same Love. 
Ed Sheeran - Give me love :) 
                                                                                                        

                                                                                                               Pusszantás: Justagirl*.* :33

-Harry szemszöge-

Az erdőben tértem magamhoz hajnalban. Innen indultam ideiglenes otthonom felé. Nem messze lakom Lucia-tól, így az eddigi megfigyelés könnyen ment számomra. A házam ugyan bérelt, de óriási. Fogalmam sincs, miért épp ide költöztem. Talán azért, mert lényegesen olcsóbb volt mint a többi ingatlan a környéken. A kocsibejárón találkozom fekete autómmal. Azt kérdezhetitek, hogy volt erre pénzem, ha lakásra nincs. Hát egyszerűen. Egy-egy emberrablás vagy éppen ölés sok pénzt hoz a konyhára. Ezt autóba és a lakásom bérlésébe fektettem. Utálom kimondani, de gyakorlatilag bérgyilkosként dolgozom. Sosem akartam ezt tenni emberekkel. Egyszerűen csak pénzre volt szükségem, és ezt láttam az egyetlen lehetőségnek. Elvégre jobb, mint ha drogfutár lennék. Azt hiszem.. És hogy mi van a családommal? Van-e egyáltalán? Ez az a téma amiről nem szeretek beszélni. Csak ha muszáj. De van egy valaki, akiben még bízom.. Ő Dusty. Lehet, hogy elég hihetetlen, de macskám van. Amint a ház elé érek, fut is felém. Felveszem, megsimogatom, pár bíztató szót súgok neki, majd szabad útjára engedem. Dusty-t kóborcicaként ismertem meg. Befogadtam. Azóta Ő az, aki megért. Eldöntöttem, hogy semmiféle emberi kapcsolat nem kell. Nincs szükségem rájuk. Persze a lányokkal más a helyzet. Ha találok egy említésre méltó példányt, összebarátkozok vele, rendszerint egy vacsora keretében, majd az éjszakát nálam tölti. Csak erre jók. Kivéve persze Lucia-t. Ő teljesen más érzéseket vált ki belőlem. Valami furcsát, amit még sosem éreztem. Bemegyek a házba, felrohanok az emeletre és egy forró zuhanyt veszek. Kellemes az égető víz alatt állni. Most különösen. 

 

Amint végeztem a zuhannyal, átöltöztem és a szobámba indultam. Ledobtam magam az ágyra, és a telefonomban kezdtem kutatni. Meg is van. Lucia száma. Egy hirtelen ötlettől vezérelve nyomtam meg a hívás gombot. Figyelmeztetnem kell a rá leselkedő veszélyekről.

-Lucia szemszöge-

Éppen a tejeskávémat szürcsölgettem a konyhaasztalnál, mikor az emeleten lévő telefonom kezdett csörögni. Szinte az asztalra vágtam a bögrét, majd felfelé rohantam. Reméltem, hogy nem Danielle az, hogy bocsánatot kérjen. Semmi kedvem nem volt beszélni vele. Talán anyu az? Az sem lenne túl jó. Rögtön faggatni kezdene.. A képernyőn Harry neve villog. Rögtön egy nagy kő esik la a szívemről. Nem is kő.. Inkább szikla. Felveszem.

- Haló? 

- Szia. Harry vagyok. Találkozhatnánk.

- Okés. Úgy sincs jobb dolgom. Mikor? Hol?

- Kösz.. Pff.. ˝Úgy sincs jobb dolgom. ˝ Ezt most megjegyeztem. Fél óra múlva a parkban? 

- Jó. Ott leszek. 

- Várlak. - Ezzel bontotta a vonalat.

 El sem hiszem, hogy tegnap találkoztunk először. Úgy érzem, mintha már ezer éve ismerném. A jó hír hallatára a fürdőbe igyekeztem, sminkeltem, felöltöztem. Mire ezzel megvoltam, már el is telt a fél óra. Sietősen a konyhába indultam, majd közöltem Liam-mel, hogy elmegyek itthonról. Igen.. Már csak ennyit beszélünk. Hova mész? Hol voltál? Kivel mész? Mikor jössz? Körülbelül ennyi a szókincse. Nem kértem meg, hogy vigyen el. Jobbnak láttam, ha a saját láb buszomat választom.

Mikor odaértem Harry már várt. Egy fának dőlve nyomkodta a telefonját. Mikor meglátott, egy halvány mosollyal üdvözölt, majd elrakta a készüléket. 

- Szia, Méhecske. - ölelt magához.

- Nagyon vicces vagy. - nevettem el magam.

- Te meg aranyos. Szóval, beszélnünk kell. - hozta rám a frászt. Mégis mi lehet az a fontos dolog, amit egy napi ismertség után akar velem megosztani? Félek..

- Mégis miről? - Jöttem zavarba.

- Előbb üljünk le. - mondta, majd egy közeli padhoz sétáltunk. - Szoktál könyvtárba menni, igaz? Ezentúl ne tedd. - Belémfagytak a szavak. Nem tudtam mit mondani. - Nélkülem, vagy Liam nélkül sehova se menj! 

- Mmm.. Mégis miért? Mi történik? - nyökögtem, miközben szemeim könnyel teltek meg.

- Lucia... Nehéz kimondani, de vadásznak rád. Nem mutatkozhatsz egyedül. Mindenhol veszélyben vagy. A saját házad sem jelenthet menedéket. - Ekkor leesett. Bebizonyosodott, hogy Ő volt az..

- Te voltál az, ugye? ... Te voltál a könyvtárban? - Nem szólt egy szót sem.. Csak némán ült. - Meg akartál ölni, igaz? - Buktak ki könnyeim.

- Nem akartalak megölni.... Vagyis nem... nem Én akartalak megölni.. De én voltam a könyvtárban...

- És most? Mi a terved? Van itt valahol egy pisztoly a zsebedben? Vagy késsel dolgozol? - álltam fel, és szinte ordítottam.

- Lucia, nem érted... Nem Én akartam. Próbáltam.. Próbáltam megakadályozni, hogy bármi bajod essen. Kérlek higgy nekem! Meg akarlak védeni.

- Hogyne... - vettem fel táskámat, majd könnyes szemmel rohantam haza. Nem is értem, miért bíztam benne.
- Kérlek, várj! Had magyarázzam meg! - üvöltötte utánam. Nem érdekelt. A puha ágyam menedékében akartam tudni magam. Minél hamarabb.