Chapter 19..!

Halii! :)
Remélem túléltétek a suli első hetét. Ez a rész egy kicsit furcsa lehet számotokra. Nekem is nehezemre esett megírni, hiszen azelőtt még nem írtam ilyet. Az első fele egy ugrás a jövőbe külső szemlélői szemszögből. Ne ijedjetek meg, csak pár hónappal előbbre ugrunk! ;) Szeretném felpörgetni az eseményeket :))
Facebook csopi: https://www.facebook.com/groups/661237750639340/
American Dream: http://americaandreeam.blogspot.hu/
Jó olvasást! Véleményt nemhogy elfogadok, de elvárok!! xd :) <3
Zeneajánló: Chris Brown - Don't Judge Me (Ne ítélj el)
                  Passenger - Let her go.

Pusszantás: Justagirl*.* :33

-Külső szemlélő-

Ahogy Harry és Lucia összejött már mentek is haza újságolni a nagy hírt. Mikor odaértek Liam valami sárgás trutyit takarított a padlóról - Ez volt az az ominózus palacsintatészta. Danielle a zuhanyzóban tartózkodott. Mikor végzett jó barát módjára beszélgetni kezdtek. Kiderült, hogy a Liam-Danielle páros között is izzik a levegő. Illedelmesen gratuláltak egymásnak, majd Liam a fürdőbe sietett, hogy letakarítsa magáról is az ételnek szánt folyékony tésztát. Lucia egyáltalán nem volt mérges a maguk után hagyott káosz miatt. Csak örült annak, hogy újra rendeződik az élete. Úgy érezte, van még esély a boldogságra.

****

* 4 hónap múlva *

Harry és Lucia nagyon jól meg voltak együtt. Aki rájuk nézett láthatta, hogy igazán szeretik egymást. Tehát nem is csoda, hogy úgy döntöttek, összeköltöznek. Danielle pedig Liam mellé költözött. Szinte tündérmesébe illő volt ekkor mindkét páros élete. Időközben Lucia kétszer is hazament meglátogatni a szüleit. A könyvtári Sophia-esetről semmit nem szólt otthon. Azt sem mondta meg, hogy beleszeretett egy fiúba, aki majdnem megölte őt. Csak az iskolával kapcsolatban számolt be, miszerint egy év múlva esedékes a diplomázás. Akkor már elmondhatja magáról, hogy orvos. Az, hogy nem mondott el mindent őszintén a szüleinek elég szokatlan volt Lucia életében. Eddig mindent megbeszélt a családjával, minden kis apróságról kikérte a véleményüket. Éppen ezért érezte magát rosszul amiatt, hogy nem volt túl őszinte. Ezután pár nappal Harry kapott egy levelet, amiben arra kérik, hogy jelenjen meg a rendőrkapitányságon. Tudta hogy eljött az idő, hogy hamarosan búcsút vegyen külvilági életétől, ám sejtését nem mondta Lucia-nak. Félt, hogy végre megtalálta Lucia mellett a boldogságot, mégis lehet, hogy elválasztják tőle. De az is megtörténhet, hogy szabadon távozhat, és további közös jövőt tervezhet a szerelmével. Mindketten ebben reménykednek.

-Lucia szemszöge-

... Már vagy egy órája elmentek.. Hogy kik? Harry és az ügyvéd. Rettenetesen aggódom.. Mi van akkor, ha nem jön többé haza? Mit csinálnék nélküle?.. Fogalmam sincs.. Mindenesetre várom a fejleményeket. Várom, hogy vidáman toppanjon be, felkapjon és megpörgessen annak jeléül, hogy velem élheti le hátralevő életét és nem erőszakos börtönőrök és szűk cellák társaságában.. Bárcsak.. De nem tudhatom biztosra.. Nagyon szeretném őt magam mellett tartani, de ha a rendőrség áll az utunkba, akkor sajnos a reménykedésen kívül nincs más tennivalóm.. - elmélkedek zokogva a konyhapulton ülve, kávémat kavargatva. Nem voltam eddig túlzottan kávézós típus, de mióta három napja megjött a levél, azóta literszámra öntöm magamba a koffein tartalmú folyadékot. Három napja lógok az egyetemről csakhogy minél többet lehessek Harry-vel.. Félek, hogy csak hosszú idő múlva láthatom őt szabadlábon.. Rettegek...

Nyílik az ajtó, én pedig sietve törlöm le könnyeim. Harry lép be rajta. Egyedül. Az arcán csalódottság... Nem siet felém, éppen csak andalgásnak nevezhető a mozgása. Szemembe néz... Bárcsak ne tette volna.. Akárhányszor ezt teszi, én elveszek. Elveszek abban az angyali tekintetben.. Olyankor úgy érzem, mintha a szeme beszippantana, és nem eresztene.. Bárcsak inkább Harry rabja lennék, és nem a magányé az elkövetkezendő időkben.. Azt sokkal jobban élvezném.. Miket beszélek? Nem szabad eltemetnem az ügyet.. Még nem.. Csak ha már biztosan tudhatom azt, hogy elveszik tőlem Őt. Őt aki jelen pillanatban a legtöbbet jelenti számomra.. - Mikor odaér a pulthoz megölel, gyengéd puszival jutalmaz az arcomon majd levesz ülőhelyemről. Már szemtől szembe állunk. Nem szólalok meg.. Azt akarom, hogy csak nézzük egymást. Amíg még megtehetjük. Most az is rengeteget dobna a hangulatomon.. Ám Harry megtöri a csendet.

- Kértem, hogy ne sírj.. - húzta végig ujját a legutóbbi könnycseppem vonalán.
- Akkor lehetetlent kértél.. Harry én nem bírom nélküled.. Mi van akkor, ha tényleg bevisznek? Rá se merek gondolni.. - kezdtem megint sírásba. Nem szólt.. Csak maga elé bámult.. Elvesztettem a reményt.. - Ugye nem? Ugye nem az van amire gondolok? - akadtam ki.
- ... Két hét múlva lesz egy tárgyalás.. De nem sok esélyem van.. Nem akarlak elveszíteni...
- És az ügyvéd? Miért nem tesz valamit? Nem hagyhatja, hogy bekaszlizanak.. - szinte ordítottam. Erősnek akartam tűnni, de ismét elvesztettem minden eddigi erőm.. Visszavettem a hangerőből.
- Kicsim, hidd el mindent meg tesz értem.. Értünk. De Ő se nem Isten, se nem az az ember, aki a legnagyobb benyomást tehetne a bíró döntésére. Meg kell értened.. Ő is csak egy ember. - simogatott meg nyugtatásul. A nap többi részét együtt töltöttük. A kanapén fekve ölelt magához. Próbáltam nem sírni, ezúttal kevés sikerrel. Szörnyű arra gondolni, hogy két hét múlva már nem ölelhetem, nem nyomhatok puszit az arcára, nem láthatom mosolyát és vele együtt imádni való gödröcskéit... Fájt a tudat, hogy az ügyvéd reménytelennek nevezte a helyzetét.. Még nem állok készen a búcsúzásra! Még csak most szerettem bele ebbe a két lábon járó csodába, és máris elveszik tőlem.. Éreztem, hogy Ő is fél az elválástól.. már ha ennek be kell következnie.. Remélem, hogy egyszer felébredünk ebből a nagyon-nagyon rossz álomból.. Ó, bárcsak egy rossz vicc lenne az egész! Mindent megadnék ezért a tudatért.. Ám ez a valóság.. El kell viselnem.. Túl kell élnem.. TÚL KELL ÉLNEM! - ennek a mondatnak a visszhangzásával szenderültem álomba szerelmem mellkasán..