Chapter 24..!

Sziasztook!
Kész a 24. rész!! Remélem meglesztek vele elégedve! Légyszilégyszi kommenteljetek sokat!!! Pipálgassatok, iratkozzatok fel, írjatok e-mailt, lépjetek be a facebook-csoportba, írjatok üzit facebook-on, vagy egyszerűen csak olvassatok!!! Köszönöm a 7400 megtekintést! Nagyon jól esik. Még jobban már csak az esne, ha kommentelnétek is!! Aktívkodjatok!! :) Kövi rész vagy vasárnap vagy a jövőhéten várható! Igyekszem sietni :) Puszii!!!
fb csoport :  https://www.facebook.com/groups/661237750639340/
American Dream: http://americaandreeam.blogspot.hu/
Jó olvasást Manók :)
Zeneajánló: Daniel Powter - Bad day.
                  Avicii - Hey Brother!

Pusszantás: Justagirl*.* :33

Március 9. péntek

 - Lucia szemszöge -

Ismét egy fájdalmas nap elé nézünk.. Ez a bizonyos fájdalmas nap egy igen fájdalmas reggellel kezdődik.. Szó szerint fájdalmas. A fejem lüktet. Valószínűleg a sok sírástól. Halk léptek hallatszódnak. Nyílik az ajtóm és Liam lép be rajta. Szó nélkül az ablakhoz lé és elhúzza a sötétítő függönyt. Ennek hatására kis híján megvakulok. Fejem a takaró alá dugom. Ő pedig leül az ágy szélére. Derékig lehúzza rólam a takarót.

-... Miért nem hagysz aludni? Mentségemre legyen, hogy elég nehéz lelki állapotomban vagyok. És ez, hogy felkeltesz kimondottan nem segít. - fejeztem ki nemtetszésem majd elfordultam a másik oldalamra.

- Jó reggelt neked is. A konyhapulton vár a reggelid. Utána felöltözhetnél és elbattyoghatnál az iskolába. Ha gyors vagy elviszlek. Siess. - ezzel felállt és kiment a szobából. Remek.. Másra sem vágyom mint az idióta osztály társaim között punnyadásra megfűszerezve a tanár kiabálásával.. Ám nagy nehezen erőt véve magamon kikeltem a menedéket jelentő ágyamból. Először a fürdőbe indultam. Nem mertem tükörbe nézni. Tudtam hogy nem tetszene amit látnék tehát egyenesen a zuhanyzóba mentem. Pizsamám levetve engedtem meg a meleg vizet. Éppen annyi ideig voltam bent hogy kellőképpen tisztára tudjam mosni magam. Elzártam a csapot, megtörölköztem, magamra tekertem a törölközőt majd szembe néztem az egyik ellenségemmel. Szervusz, tükör... Mint ahogy gondoltam tényleg nem nyerte el a tetszésem az amit benne láttam. Egy lány volt... De nem olyan mint én.. Koránt sem.. A tükörben egy vörös szemkörnyékű, meggyötört lányt láttam... És én nem akartam ilyen lenni. Boldog akartam lenni és nem hallgatni mások véleményére, egyszerűen nem foglalkozni mással... De sajnos nem tudok se boldog lenni, se nem törődni mással... Hiszen ez vagyok én... Egy kib*szott nagy lúzer akinek elcseszték az életét... Vagy inkább ő cseszte el? Lehetséges... Neszesszerem elővettem és egy vastag réteg alapozót vittem fel. Így egy kicsit jobb volt tükörbe nézni. Ezután a szekrényhez indultam. Hagytam itt pár ruhát. Egy szettet válogattam össze majd felvettem. Még egyszer utoljára végigmértem magam a tükörben, és lefelé vágtáztam. A konyhapulton csakugyan ott várt a reggelim. Azt gondoltam vagyok arra méltó, hogy összedobjanak egy makarónit, vagy legalább egy gyümölcssalátát, de rá kellett jönnöm hogy csak müzlit érdemlek meg tejjel. Mondjuk ezt a fantasztikusan összetett reggelit én is pillanatok alatt eltudtam volna készíteni... Mindegy.. Reggeli nélkül indulok az egyetemre. A kocsifelhajtón Liam bmw-je áll benne Liam-mel és Danielle-el. Biztosan rám várnak. Mikor Liam felém néz odaintek neki, hogy én ma gyalog teszem meg ezt az utat. Ő csalódott fejjel tudomásul veszi, majd indítja a motort. 80 km/h-val tartanak az egyetem felé. A saját kis tempómban battyogok. Nem a járdán, hanem az út szélén. Menet közben többen is rám dudálnak, hogy menjek már odébb, de tudomásul sem veszem. Végül befordulok a tanulási intézmény utcájába. Innen kicsit gyorsabban teszem meg a hátralévő métereket. Az óriási lépcsőn felmegyek, majd az osztályom felé igyekszem. Tőlük zeng a folyosó. Benyitok, majd elmorgok az orrom alatt egy Sziasztok-ot, és leülök a helyemre. Senki nem vesz tudomást rólam. Ez megnyugtató. Ám Danielle sincs sehol... Pedig már rég itt kéne lennie. Szorgosan kipakolom a könyveim, füzeteim amik éppen a következő órához szükségesek, majd a becsengetés hallatszik. Danielle még mindig sehol. Pár perc múlva az adott szaktanár is megérkezik. Felállunk, a hetes jelent. Elkezdi az órát. Aggódom. Bár egy biztos. Liam mellett nem eshet bántódása. Akkor hol van? Fogalmam sincs.. Elmerengtem. Majd mikor visszatértem a jelenbe inkáb elsüllyedtem volna szégyenemben..
- Miss Andrews! Kérem jöjjön ki, és tartson az osztály előtt egy tartalmas feleletet. - leblokkoltam. Még ez hiányzott... Remegő térdekkel álltam fel a padból és vánszorogtam a pódiumra. Gondolataim cikáztak. Milyen óra is van? Lássuk csak... Ha Mrs. Handerson tartja akkor töri... Kiérek az emelvényre majd szembe fordulok az osztállyal. Húha... Megköszörülöm a torkom, majd valamit próbálok kinyögni... Nem megy... Ekkor nyílik a terem ajtaja és váratlanul Danielle lép be. Ilyenkor nagyon tudok örülni neki.
- Elnézést a késésért, tanárnő. - nyögi ki.
- Elnézés az nincs. Viszont kiállhat az osztály elé mesélni a második világháborúról. Andrews, leülhet. - megkönnyebbülve sétálok vissza a helyemre. Viszont Danielle megszívta. Eléggé... Szegény hebeg-habog. Mintha magamat látnám. Ám a tanárnő int neki, hogy üljön le.
- Nos. Látva hogy még mindig nem tudtam a fejükbe verni ezt a nyomorúságos háborút... A következő történelem órán dolgozat várható. Köszönhetik ezt Miss Andrews-nak és Miss Peazer-nek. - szúrós szemmel nézett ránk. Nem érdekelt. Mikor már eléggé belemerült az óratartásba a mellettem ülő Danielle-re néztem.
- Hol voltál? - suttogtam. Felnézett ártatlan szemekkel de nem szólalt meg. Pár perc múlva hallottam csak a suttogását.
- Szünetben elmesélem. - vigyorodott el. Nem tudtam mire fel ilyen boldog, de vártam a híreket. Ezután végig az órát néztem. Elmosolyodtam mikor megszólalt a csengő. Túléltem... Táskámból előkotorásztam a pénztárcám. Danielle felé néztem.
- El jössz velem büfébe? - kérdeztem.
- Legyen. - bólintott. Vettünk reggelit, hozzá kávét majd leültünk a folyosón elhelyezett padok egyikére.
- Na mesélj. - haraptam bele a szendvicsembe.
- ...El tudod képzelni milyen megszégyenítés az, hogy én csinálok neked müzlit, te meg itt veszel szendvicset? Szégyelld el magad.. - nevetett.
- Már meg ne haragudj, de olyan müzlit én is tudok csinálni magamnak. - nevettünk már együtt. - De most már mesélj! Mi történt?
- Hát... Liam-mel voltam...
- Csak nem azt csináltátok amire gondolok hogy csináltátok?
- Ha arra gondolsz, amit tegnap este csináltunk akkor jóra gondolsz...
- Istenem, Danielle... Mégis hol? A kocsiban? Jó, tudod mit? Nem akarom tudni! - álltam fel az ülőhelyről és befelé indultam.
- Milyen prűd lettél hirtelen. - követett.- De mikor a Harry-s kalandodról meséltél boldogan akkor nem tűntél ilyen kis szentnek. - ültünk le ismét a helyünkre.
- Kedvesem. Tájékoztatlak, hogy nem voltam és nem is vagyok se szent se prűd. De azért az első alkalom és a 'suli előtti parkolóban a kocsiban addig amíg be nem csengetnek' között van egy hangyaf*sznyi különbség nem gondolod?
- Ez jó. Hangyaf*sznyi... Lopom. - kapott röhögőgörcsöt.
- Egyáltalán nem viccnek szántam.
- Jól van na, te kis... te kis... Minek nevezzelek? - nevetett újból.
- Szerintem inkább kezdjük el tanulni a törit. Nem akarom hogy meghúzzon.
- Na látod ez egy fenomenális ötlet. - elővettük a törit. Jóformán semmit nem értettünk belőle, de elszórakoztattuk egymást. Ezért is szeretem ezt a csajszit itt mellettem. Ezután még hét órát ültük végig... Mindketten elfáradtunk. Haza Liam vitt minket. A kocsiban kínos csend uralkodott.
-... Lucia elvigyelek haza vagy velünk maradsz? - törte meg a csendet a hős szerelmes.
- Nem kell, köszi. Elég ha nálatok kiraksz. Majd elgyalogolok. - bólintott.
- Csajszi, mit csinálsz hétvégén? - kérdezte Danielle.
- Hát lássuk csak... Gondolom börtönlátogatást teszek. - erőltettem mosolyt arcomra.

-...Akkor mondd meg Harry-nek hogy üdvözöljük...

- Meg fogom... - nem sokára megérkeztünk. Kiszálltunk, elköszöntünk egymástól én pedig haza indultam. Vagy 20 percet sétáltam mire a lakáskulcs után kutattam. Sikeresen bementem, lerúgtam a cipőm. Az emeleti szobánkba igyekeztem. Ott végigfeküdtem az ágyon. Becsuktam a szemem és arra gondoltam mit csinálhat most Harry... Remélem jól van, és nem aggódik miattam. Holnap végre láthatom Őt. Szemeibe nézhetek... Megölelhetem... - felállok, a szekrényhez lépek és az egyik pulcsiját veszem ki belőle. Gondolkodás nélkül bújok bele. Most már érzem az illatát. - gondolataimból egy kopogás rángatott le a földre. A bejárati ajtón kopogtak. Harry pulcsiját magamon tartva szaladok le a lépcsőn az ajtó felé. Lenyomom a kilincset és kitárom az ajtót. Velem szemben egy gyönyörű lány áll. Lehet hogy képzelődöm, de eléggé hasonlít Harry-re.. Félek megszólalni mégis megteszem.

- Szia.. Segíthetek? - kérdeztem a lilás hajú lányt.

- Öhm. Ami azt illeti én Lucia Andrews-t keresem. - kezében egy papírt szorongatott amire nevem és címem volt felírva. 

- ... Én lennék. - nyújtottam neki kezet.

- Szia. Gemma Anne Styles... Harry nővére. - mutatkozott be. Én pedig elsápadtam. Nem hittem el hogy őt látom az ajtóban. Betessékeltem és leültünk a nappaliban lévő kanapéra.  - Nem akarok rád ijeszteni vagy ehhez hasonlók.. Megértem ha nem hallottál még rólam, de muszáj volt eljönnöm..

- Hallottam rólad. Nem telt el úgy nap hogy Harry ne mesélt volna valamit a családjáról. Szeret titeket. - mosolyogtam.

- Én csak azt tudom hogy téged szeret. Azt mondta veled végre boldog volt... Úgyhogy ezt meg szeretném köszönni.. - sírta el magát.

- Igazán nem kell megköszönni... Én tiszta szívemből szeretem Őt. Még mindig. És ez a börtön dolog nem fog közénk állni. Ha hetente egyszer láthatom, akkor egyszer fogom látni. Ilyen az élet... Bár nagyon fáj hogy nincs velem, de így is kitartok mellette. És semmi nem változtathatja meg az álláspontom. Semmi... - sírtam már én is.

- Hát ennek örülök... Legalább anya helyett is törődsz vele... Tudod, mikor kiderült hogy milyen ügyei vannak akkor anya azt mondta hogy az Ő házába gyilkos ne tegye be a lábát... Azóta nem beszélnek... És annak már négy éve! Én is csak titokban tartottam vele a kapcsolatot... Most meg hogy börtönbe került... Anyunak el se mertem mondani... Ki tudja mit tenne...
- ... Sajnálom hogy nincsenek jó viszonyban.. Pedig Harry tényleg szeretné ha jóban lennének...
- Ó, hidd el anyu is szeretné... Csak tudod a mi családunkban mindenki makacs. Nálunk ha bocsánatot kérsz, az annyit jelent gyenge vagy. Anyu pedig olyan, hogyha azt mondta nem akar többé látni, akkor nem is fog. Betartja a szavát. Bár az utóbbi időben mikor Harry-t emlegetem kissé enyhülnek a vonásai.
- Azért meg kéne próbálni összehozni őket ismét... Biztosan mindkettőjüknek erőt adna...
- Ebben egyetértünk. - helyeselt. Aranyos lány. A táskájából hamarosan egy fényképalbum került elő. Abban csupa aranyos kiskori és mostani képek a testvérpárról. Hihetetlen az ő kapcsolatuk. Mindegyik képen látszott, hogy mennyire kötődnek egymáshoz. És hogy Harry milyen kis cuki volt kicsinek arról ne is beszéljünk. Elbeszélgettük a délutánt, az estét. Nagyon sok megbeszélnivalónk volt amit le is tudtunk ez alatt az idő alatt. Egyetlen egy közös volt bennünk. Mindketten szerettük Harry-t. Ő a testvéreként, én pedig életem szerelmeként... Már ha mondhatok ilyet...
- Igazából azért jöttem, hogy megkérdezzem mikor lehet látogatni Harry-t. Szeretném már látni.
- Ez természetes. Én holnap megyek. Ha akarod mehetünk együtt. - ajánlottam fel.
- Rendben. És még valami... Itt tölthetném az éjszakát? Nem szeretnék már hazamenni. Meg egyébként is elég jó társaságnak bizonyultál.- bólintottam és eldörmögtem egy 'perszét'. - Nem hittem hogy Harry ilyen rendes lányba szeret bele. Eddig valahogy mindig vonzotta a cseppet sem intelligens, de egyben elég csinos lányokat. Te más vagy érzem. Nem csak egy futó kaland. Főleg hogy kitartasz mellette annak ellenére hogy börtönben van... Csodállak... Ha az én fiúm lenne börtönben biztos összeomolnék...
- Én sem voltam/vagyok túl jól... Az első nélküle töltött napon ájulásig sírtam. Most már tudom hogy nem szabad... Semmi esetre sem.. Mert ha egyszer elkezdem nem tudom abbahagyni...Akkor kikapcsol körülöttem a világ és csak én és a könnyeim állunk szemtől-szembe. Abból pedig semmi jó nem sül ki... - este még tévéztünk egy kicsit, majd fürdés után aludni mentünk. Egyedül aludtam abban a nagy szobában ami nem egyedül rám, hanem kettőnkre volt szabva... Sokáig forgolódtam mire eltudtam aludni... Bevallom pár könnycsepp is elhagyta a szemeim... De nem gyengültem el. Tartom magam. Ha Harry azt kérte, ne sírjak akkor nem fogok. Illetve igyekszem nem sírni.. Több kevesebb sikerrel... Kíváncsi vagyok hogyan fogja üdvözölni egymást a testvérpár holnap... És persze arra is hogy engem hogy üdvözöl majd szerelmem... Legyen már holnap!!!