Chapter 22..!

Halii.!
Meghoztam a 22. részt! Remélem örültök!!
Pipálgassatok, kommenteljetek! :)
Face csoport: https://www.facebook.com/groups/661237750639340/
American Dream: http://americaandreeam.blogspot.hu/
Jó olvasást!!! *.* Ps. : Egy picit hosszabbra sikeredett ez a rész. Remélem ez jó pont. Sok sok kommentet szeretnék! :)
Zeneajánló: Paramore - Only Exception
                  Evanescence - My Immortal.

Pusszantás: Justagirl*.* :33

- Lucia szemszöge -

Mikor a bíró kilépett a teremből Harry rögtön felém sietett. Láttam gyönyörű szemében az aggodalmat. Leült mellém én pedig szorosan magamhoz öleltem. Mindketten zokogtunk. Tudtuk hogy nincs tovább. Itt véget ér minden amit együttlétünk alatt kialakítottunk.. Tudomásul kell vennem, hogy elveszítem Őt. Őt aki értelmet ad az életemnek.. Aki megtanított élni. Aki segített rátalálni az igazi énemre. Aki kishíján megölt, de mégsem tette.. Most elveszik tőlem...

- Kicsim most el kell válnunk... - küszködött könnyeivel.- Hidd el én sem akarom... Sajnos muszáj... - zokogott. Én még mindig nem tudtam megszólalni.. - Nagyon szeretlek... 

- Én is szeretlek. Mindennél jobban... Nem akarlak elveszíteni...

-Ez egy akadály...Amit mindkettőnknek túl kell élni... De főleg neked... Én majd valahogy megleszek.. Méhecske... Ígérj meg valamit. - bólintok.
- Persze.. Amit csak szeretnél...
- Innen egyenesen haza menj és próbálj meg nem sírni. Kérlek ne sírj utánam, jó? Hívd át Liam-et és Danielle-t és mondj el nekik mindent ami bánt. Öntsd ki a lelked. De semmiképpen ne sírj. Nem szeretném.. Folytasd az egyetemet, szerezz barátokat. Lakhatsz a házamban, de nem szeretném, ha leragadnál annál, hogy meg kell engem várnod. Nem kell. Semmiképp. Kezdj új életet! Én már valószínűleg nem megyek haza. Soha, érted? Semmi értelme annak hogy rám várj. Ismerkedj.. Bulizz... Én boldog leszek attól, ha tudom hogy te megtaláltad a boldogságot... Csak ígérd meg, hogy nem ringatod magad abban a hitben, hogy hazatérek egyszer, jó? Mindketten tudjuk hogy ez nem fog bekövetkezni. Kérlek ne hagyd el magad. Állj talpra és folytasd úgy az életed, mintha én sosem lettem volna benne. Felejts el Lucia... Ennyit kérek...  - hadarta el zokogva akaratát.
- Harry... Hogy tudnálak elfelejteni? Te vagy az életem értelme.. Miattad jó felkelni reggel.. Nélküled semmi vagyok.. Nem hiszem hogy menne...
- Nézz rám. Ha valaha szerettél egy kicsit is, vagy ha most szeretsz, akkor megpróbálod. Nem szabad rám gondolnod.
- Miért ne szabadna?
- Mert nem akarok fájdalmat okozni. Nem akarom hogy fájjon... Mert tudom hogy szeretsz, és azt is hogy milyen a szerelmed nélkül élni...
-... Akkor te is felejts el... - zokogtam még jobban..
- Lehetetlen.. Olyan változásokat hoztál az életembe, amiket nem tudok elfelejteni.. A gondolat hogy élsz fog engem életben tartani odabent... Már ha túlélem nélküled...
- Túl fogod élni.. Erős vagy.. És én is túl fogom.. Erőt veszek magamon és arcomra festem a félmosolyt.. De nem felejtelek el. Mindig a szívemben fogsz élni. Harry Styles... - bólintott majd még egy utolsó csókot váltottunk. Az idős hölgy mellénk lépett.
- Mr. Styles, most már indulnia kéne. Kikísérem az autóhoz. - Harry letörölte könnyeit, megköszörülte a torkát majd felállt.
- Rendben.. Máris megyek..- felém tekintett - Lucia... Szeretlek.. Mióta megláttalak szerelmes vagyok beléd. 'Mindig a szívemben fogsz élni'! - mondta el a tőlem hallott mondatot.
- Hiányozni fogsz, Darazsam. - elakadt a szavam... Harry még egyszer megölelt majd az idős hölggyel indult ki az ajtón.. Néztem ahogy alakja lassan eltűnik magával cibálva a szívem minden darabkáját...

 

Én még pár percig a padban ültem.. Csak néztem magam elé. Amikor meguntam az ücsörgést táskám után nyúltam, majd kifelé indultam a tárgyalóból. Kifele menet nem néztem magam elé, hanem a kocsikulcsot kerestem a rejtélyes táskámból. Hiba volt. Az ajtóban ütköztem bele egy ebben a pillanatban egyáltalán nem kedvelt személybe.
- Elnézést, bíró Úr.. - kértem bocsánatot, majd kipróbáltam kerülni. De megállított.
- Ne haragudjon, maga Mr. Styles felesége?
- ... Nem... De gondolom pár év múlva az lettem volna... A barátnője vagyok. - kezdtem megint sírásba.
- .. Igazán sajnálom. Úgy tűnik nagyon szerették egymást.
- Tessék? Szerették? - esett le az állam. - Kérem, mi még mindig szeretjük egymást. El sem tudja képzelni mennyire. Elhiheti a börtön nem áll közénk. Senki és semmi nem állhat a szerelmünk útjába.
- Ezt én értem Miss. ?
- Andrews. - adtam meg a megszólítást.
- Miss Andrews, de nem gondolja hogy a maga szülei nem repesnének attól a tudattól, hogy a lányuk egy bűnöző, sőt mi több, egy gyilkos úgynevezett 'szerelme'? - nem sok kellett hogy megpofozzam..
- ... Maga.... Maga meg honnan veszi hogy nem tudnak róla? ... Egyáltalán hogy meri a szájára venni? Éppen ugyanolyan ember mint Ön.. vagy talán felsőbbrendűbbnek képzeli magát nála? Mert egyáltalán nem az... Maga csak egy robot aki arra tette fel az életét, hogy embereket ítéljen el... Harry pedig csakugyan bűnös, de legalább nem olyan mint maga. Őszintén hálás vagyok ezért Istennek..
- Hogyan mer a fülem hallatára, a szemem láttára szidni, Kisasszony? Mint tudja a 'szerelme' élete felett rendelkezem. Úgy is bánjon velem. Különben lehet, hogy sosem láthatja viszont. - fenyegetőzött.
- ...Maga nevezi magát bírónak? De most komolyan...Ilyen a mai világban egy bíró? Tárgyalás után zsarolja a vádlott hozzátartozóit? Akkor köszönöm nem kérek többet a társaságából... Viszlát.. - erre nem szólt semmit. Odébb állt, én pedig kimentem az ajtón. Végre.

 A kocsikulcsot megtaláltam, megnyomtam a nyitó gombot, kinyitottam az ajtót, beültem a táskámat pedig az anyósülésre tettem. Becsaptam az ajtót, majd elindítottam a motort. Úgy volt hogy haza megyek, de egy másik környéken lyukadtam ki. Tudtam hol vagyok... Világosan tudtam.. Olyan dolgok történtek itt velem, amiket nem tudok elfelejteni. Először Liam hozott ide.. Aztán erőszakkal hoztak.. az nem volt olyan kellemes.. Sophia házánál vagyok. Nem akartam ide jönni. Nem akartam látni az arcát, de most mégis itt vagyok. Egyszerűen beszélnem kell vele. Leállítom a kocsit, felkapom a táskám és befelé indulok. Ismerem már a járást errefelé. A pincét is elég közelről bemutatták... A hideg végigfut a hátamon mikor erre gondolok... A konyhában serénykedve találok rá Sophia-ra.
- Hali.. - köszöntem, mire ő láthatóan megijedt.
- Lucia? Hát te itt? Megijesztettél. - zárta el a gázt és vette le róla a lábast. - Azt hittem az esetünk után már soha nem teszed be ide a lábad...
- Úgy volt... Kicsit bele is borzongtam mikor átléptem a küszöböt. Mindegy... Leülhetek?
- Egész nyugodtan. És mi járatban? El van kenődve a... Istenem... Ne haragudj! Már tudom... Harry tárgyalása? Nagyon sajnálom... - kapta kezét szája elé. Mellém ült a konyhaasztalhoz.
- ... Én csak... Kérdezni szeretnék valamit..
- Persze... mondd csak. - játszotta a barátságost.
- Te hívtad rá a zsarukat? Te jelentetted fel... Harryt? - nyögtem ki.
- Dehogy is.! ... Tudom hogy elég nehéz megbíznod bennem, de nem tennék ilyet! Higgy nekem. Azok után amit veled műveltem... Nem érdemelsz meg ennyi szenvedést... Nem én tettem, Lucia. - könnyek másztak le arcomon.
- Biztos?...
- Esküszöm! Nem akarlak elválasztani titeket! Sosem akartalak...
- ... Akkor jó. Ne haragudj hogy téged vádoltalak... Csak azt hittem ho..
- Tudom mit hittél. - vágott a szavamba. - Azt hitted folytatom amit elkezdtem és tönkre teszlek. Hát sosem fogom folytatni. Megfogadtam, hogy nem fogok senkit se bántani ezentúl. Megbántam amit tettem. Utálom hogy undorodnak tőlem az emberek. És nem akarom ezt az undort még több emberben felkelteni. Abbahagytam egyszer és mindenkorra. .... És kérlek nyugodj meg. Harry ki fog szabadulni. Hamarosan. Ígérem teszek róla. Megpróbálom...
- Igazán nem kell törnöd magad... Majd lesz valami..
- Lucia kérlek ezt bízd rám. Ha tudok tenni valamit, márpedig tudok akkor fogok is. Ne aggódj.
-... Köszönöm..
- Kérsz egy forrócsokit? Az talán segítene.
- De csak ha nem nagy gond hogy engem vigasztalsz.
- Megtiszteltetés. - Tévedtem.. Nem is olyan bunkó.. Sőt. Egész aranyos. Egy forrócsoki mellett beszéltem ki bánatom. Nagyon felüdítő volt beszélni arról ami fáj. Megkedveltem Sophia-t...
- Köszönök mindent! - mondtam már az ajtóban kifele menet.
- Igazán nincs mit! Csak hogy tudd, rám számíthatsz.
- Nagyon kedves vagy, köszönöm. Majd hívjak ha beszélhetnékem lesz. Szia! - öleltem meg.
- Hívj bátran. Szia.

Ismét autóba ültem, de most haza tartottam. Mit csinálhat most Harry? Furcsa hogy nincs velem... Furcsa hogy én vezetem óriási autóját. Látom magam előtt ahogy a kormányt fogja és közben hozzám beszél. Bárcsak itt lenne... Nemsokára a kocsifelhajtón gurulok fel, és állítom le az autót. Tudom hogy bent csak a magány fog várni, mégis bemegyek. Belülről bezárom az ajtót. Nem tudom miért van erre szükség, de megteszem. Talán azért, mert Harry nincs itt hogy megvédjen... Ezért zárom be az ajtót... Bent lerúgom a cipőm, és az emeletre tartok. Ott ledobom a táskám, én magam pedig a zuhanyzóba állok. A zuhany tálcán kintre dobom le ruháim. Behúzom a függönyt és a forró vizet engedem meg. A fekete szemfesték végigfolyik a testemen. Szerencse hogy a könnyeim nem látszanak... Pedig sírok... De még mennyire... Ekkor eszembe jut Harry... ' Kérlek ne sírj utánam'... 'Nem szeretnék fájdalmat okozni' ... Hát jó... Akárhogy próbálok nem sírni, annál jobban záporoznak könnyeim... Nem tehetek róla... Nem akarok sírni... Harry azt mondta, ne sírjak... Próbálom megfékezni a lecsurgó cseppeket... Nem megy.. Már ösztönösen, akaratomtól függetlenül zokogok.. Pedig nagyon nem akarok.. Harry azt mondta nem szabad sírnom... - A zuhanyzóban leülök... Felhúzom térdeim, arcomat kezeimbe temetem. Elkiáltom magam.
- Nem szabad sírnom! Harry azt mondta.. - Teli torokból ordítok. - Harry azt mondta... ! - hirtelen elsötétül minden.. Nem tudom mi történik velem.. Egy biztos : A sírás abbamaradt...