Már az 5. fejezetnél járunk, és a 350+ megtekintésnél. Köszönöm szépen! Nem győzöm hangsúlyozni, hogy írjatok kritikát! Írjátok meg kommentbe, hogy mit is gondoltok rólam, vagy a blogról! Nagyon várom a megjegyzéseiteket! Iratkozzatok fel! Nagyon rövid lett, ezért ezer bocsi, de legalább tartalmas. Kezdődjön az 5. rész!
Pusszantás: Justagirl*.* :33
-Lucia szemszöge-
Egy hónapja koptatom már az orvosi egyetem előadótermeiben helyt kapó padokat. Nem könnyű egyetemi hallgatónak lenni, főleg ezen a szakon nem. Először azt hittem, hogy csak bemagolom, és át is mentem. Ez nem így működik! Az anatómia különösen az a rész, ahol megakadok. Figyelek órákon, de ez nem mindig marad meg az emlékezetemben. Ennek ellenére gyakran járunk szórakozni Danielle-el, és néha Liam is velünk tart. Imádom ezeket az estéket.- Kalandoztak el gondolataim, mikor az éppen következő leckét magoltam.
Nemsokára vizsga... Fogalmam sincs, milyen vizsgázni, de azt tudom, hogy rá készülni unalmas, és persze fárasztó. Nem mintha nem szeretnék tanulni, igenis szeretek.. Mikor tanulok, csak a tananyagra gondolok és semmi másra. Ki tudom törölni a problémákat.. Még ha egy kis időre is, de működik.. Pár órája értem haza a könyvtárból, ahonnan látszólag az összes szükséges könyvet ki tudtam kölcsönözni. Vagy mégsem?
Őrülten kutatok a könyvek között, de a legfontosabb nincs meg.. Pedig Danielle emlékeztetett is.. Nem értem, hogy hagyhattam ott.. Mivel Liam nincs itthol.-. Nem tudom hol lehet 7 órakor.. - Cetlit írok neki, és a laptopjára ragasztom- ez már egy bevált szokás nálunk. Bárhova megyek, előtte cetlin közlöm vele. Miután ezzel megvoltam, vettem a kabátom, cipőm és bezártam a bejárati ajtót. Sietősen lépkedtem le a lépcsőn.
Kilépni a londoni időbe számomra felüdülés volt. Ahol élek, mindig meleg van, ritkán esik, ezért most különösen élvezem a londoni életet. Egyébként is szeretek a szabadban lenni, de így, hogy nincs túl hideg, se meleg- így még élvezhetőbb. Kivételesen nem esett, de én még annak is örültem volna. Forgalmas utcákon ballagtam a könyvtár felé. Nagyjából mindenki megbámult. Igen, ezt a tulajdonságot utálom az emberekben. Nem értem, miért kell ilyen feltűnően legeltetni a szemüket. Mindegy is..
Bő 15 perc múlva már a könyvtár bejáratánál voltam. Benyitni készültem, mire az ajtó megállított. Gondolhattam volna, hogy fél nyolckor még a legjobb kölcsönzőhely sincs nyitva. Megtorpanva léptem hátra, de eszembe jutott, hogy Danielle mutatott egy hátsó bejáratot. Elindultam megkeresni azt. A könyvtár oldalából aranyos kis falépcsők vezettek oda, ahova indultam. Óriási fák vették körbe a helyet. Kissé hátborzongató volt este egy erdőben bóklászni.
Nem kellett sokáig mennem, megtaláltam az ajtót, amit kiszűrődő lámpafény tett megvilágítottá. Benyitottam. Szerencsére megadta magát, kinyílt. Bent a megfelelő könyvespolchoz siettem, és levettem a gyűjteményemből hiányzó könyvet. Boldogan megfordultam, kifelé készültem menni, de egy csodaszép smaragdzöld szempárral találtam szembe magam. Ijedtemben eldobtam a könyvet. Az illető eltakarta magát. Beöltözött, akár egy rabló, tehát nem tudhattam meg ki is ő valójában. De az a szempár igen ismerős volt. Hirtelen közeledni kezdett, mire én hátráltam. Nem figyeltem, merre megyek, így lábam egy széklábban ragadt. Megbotlottam. Összeestem. A szememből a könnyek patakokban szántották végig arcom. Azt hittem itt halok meg. Ám mire felnéztem az illető eltűnt.. Felszívódott. Kissé nyugodtabban töröltem le könnyeimet, feltápászkodtam, a székbe kapaszkodva, majd futásnak eredtem.. Csak futottam... Mindegy volt hova, úgy éreztem futnom kell...
Nemsokára vizsga... Fogalmam sincs, milyen vizsgázni, de azt tudom, hogy rá készülni unalmas, és persze fárasztó. Nem mintha nem szeretnék tanulni, igenis szeretek.. Mikor tanulok, csak a tananyagra gondolok és semmi másra. Ki tudom törölni a problémákat.. Még ha egy kis időre is, de működik.. Pár órája értem haza a könyvtárból, ahonnan látszólag az összes szükséges könyvet ki tudtam kölcsönözni. Vagy mégsem?
Őrülten kutatok a könyvek között, de a legfontosabb nincs meg.. Pedig Danielle emlékeztetett is.. Nem értem, hogy hagyhattam ott.. Mivel Liam nincs itthol.-. Nem tudom hol lehet 7 órakor.. - Cetlit írok neki, és a laptopjára ragasztom- ez már egy bevált szokás nálunk. Bárhova megyek, előtte cetlin közlöm vele. Miután ezzel megvoltam, vettem a kabátom, cipőm és bezártam a bejárati ajtót. Sietősen lépkedtem le a lépcsőn.
Kilépni a londoni időbe számomra felüdülés volt. Ahol élek, mindig meleg van, ritkán esik, ezért most különösen élvezem a londoni életet. Egyébként is szeretek a szabadban lenni, de így, hogy nincs túl hideg, se meleg- így még élvezhetőbb. Kivételesen nem esett, de én még annak is örültem volna. Forgalmas utcákon ballagtam a könyvtár felé. Nagyjából mindenki megbámult. Igen, ezt a tulajdonságot utálom az emberekben. Nem értem, miért kell ilyen feltűnően legeltetni a szemüket. Mindegy is..
Bő 15 perc múlva már a könyvtár bejáratánál voltam. Benyitni készültem, mire az ajtó megállított. Gondolhattam volna, hogy fél nyolckor még a legjobb kölcsönzőhely sincs nyitva. Megtorpanva léptem hátra, de eszembe jutott, hogy Danielle mutatott egy hátsó bejáratot. Elindultam megkeresni azt. A könyvtár oldalából aranyos kis falépcsők vezettek oda, ahova indultam. Óriási fák vették körbe a helyet. Kissé hátborzongató volt este egy erdőben bóklászni.
Nem kellett sokáig mennem, megtaláltam az ajtót, amit kiszűrődő lámpafény tett megvilágítottá. Benyitottam. Szerencsére megadta magát, kinyílt. Bent a megfelelő könyvespolchoz siettem, és levettem a gyűjteményemből hiányzó könyvet. Boldogan megfordultam, kifelé készültem menni, de egy csodaszép smaragdzöld szempárral találtam szembe magam. Ijedtemben eldobtam a könyvet. Az illető eltakarta magát. Beöltözött, akár egy rabló, tehát nem tudhattam meg ki is ő valójában. De az a szempár igen ismerős volt. Hirtelen közeledni kezdett, mire én hátráltam. Nem figyeltem, merre megyek, így lábam egy széklábban ragadt. Megbotlottam. Összeestem. A szememből a könnyek patakokban szántották végig arcom. Azt hittem itt halok meg. Ám mire felnéztem az illető eltűnt.. Felszívódott. Kissé nyugodtabban töröltem le könnyeimet, feltápászkodtam, a székbe kapaszkodva, majd futásnak eredtem.. Csak futottam... Mindegy volt hova, úgy éreztem futnom kell...
Gratu, nagyooon jól megírtad!!! Nem szabad abba hagynod, csak így továb Barátosném!!! :D ;)
VálaszTörlésKöszönöm. Nem tervezem, hogy abba hagyom :)) Puszállak! <3 :3
VálaszTörlés