Nagyon elrepült az idő.. Már itt is van az 1. fejezet. Csak hogy tudjátok, a fejezetek elején mindig lesz egy kis monológom (mint ez), amiben helyzetjelentést adok. Jelenleg elég sok idővel rendelkezem, mivel tombol a summer, így lehet, hogy egy héten több résszel is jövök majd. Remélem elnyeri a tetszéseteket a kis irományom. Az elismerő szavakat vagy építő kritikákat az alkotásom alá, kommentbe sziveskedjetek írni! Megértéseteket köszönöm! Jó szórakozást a nyitófejezethez! <3
Pusszantás: Justagirl *.* :33
-Lucia szemszöge-
˝Biztosan ezt akarod?˝ - Csengtek bennem anyám szavai. De hát miért ne akarnám? Minden álmom az volt, hogy Londonban végezhessem el a főiskolát, és ez most végre valóra válhat. - Gondolataimból az említett személy szavai rángattak vissza a valóságba.
-Kicsim, megjött Liam. Ha kész vagy indulhattok.- Kiabálta fel az emeletre, én pedig a választ elharapva rohantam a fürdőbe, ugyanis még nem volt energiám felöltözni. Egy fiatalos, nyári szett mellett döntöttem. Ahogy az utolsó tusvonal is a helyére került kiviharzottam a fürdőmből, felkaptam a táskáim, és lerohantam a lépcsőn. És ki Liam? A lehető legjobb haver az életemben. Mondhatni az egyetlen... Ő visz Angliába, ugyanis Ő javarészt ott él, a munkája miatt, nekem pedig éppen kapóra jön, hiszen a tengerentúlon elveszne egy ilyen kaliberű lány, mint én. Anyuék így biztosak lehetnek a testi épségemben. Az Ő lakásában fogok élni egészen addig, amíg végzek az egyetemmel, munkába állok és ezzel együtt a saját lábamra, mert suli után az életemet ugyanitt, London belvárosában képzelem el. Terveim között egyáltalán nem szerepel, hogy végképp elszakadok a családomtól, de mégis úgy alakul, hogy csak félévenként láthatom őket viszont. Eleinte nem támogattak, de mára már teljes mértékben mellettem állnak, és az én érdekeimet veszik szemügyre. Sokan felvetették már, hogy csak részben, vagy egyáltalán nem vagyok olyan, mint a korombeliek. Ugyanis a többi 17 éves többnyire bulizik hétvégente... Én ponthatárokat fürkészek a felvételikhez. Mindig is tudtam, hogy más vagyok.
Mire leértem a lépcsőn, anyám könnyes szemmel borult apám vállára. Már várom a 'kicsi lányunk milyen hamar felnőtt'- szöveget.. Anyám észlelte, hogy leértem, és szép lassan kihúzódott a férfi öleléséből. Hozzám intézett egy búcsúszöveget, majd apámmal is eljátszottuk ugyanezt. Kicsit sem repestem ezért... Úgy tesznek, mintha a halálba mennék, pedig a félév végén újra a szemembe nézhetnek. A fájdalommal teli búcsú után végre elindultunk kifelé. Barátom a BMW-jében várta, hogy megjelenjek. Mikor meglátott, nyílt a jármű ajtaja, én pedig már a sofőr karjaiban tudhattam magam.
- Payno, hiányoztál!- Nyomtam puszit rég nem látott arcára.
- Te is nekem Berry!(magyarul: bogyó, azért hívja így Liam Lucia-t, mert hozzá képest elég alacsony) - hát persze, hogy Berry... Már vagy általános óta így hív.. -Indulhatunk?- kérdezte, én pedig egy halvány bólintással egyeztem bele. Barátom szüleimhez fordult, megígért, hogy vigyázni fog rám, de érzem, hogy mindezt csak szüleim nyugtatásául mondta.. Talán.. Ezután elfoglaltuk helyünket az autóban és a reptér felé vettük utunkat.
Ahogy kikanyarodtunk a szűk kis utcánkból, hirtelen lépett a gázra. Én csak néztem, ahogy keze megfeszül a kormányon, nyughatatlan jobb lába pedig gyorsításra ösztönzi az autót. Az ülésbe süppedve tűrtem a sebességet ... Az ablakon át bámultam az egyre csak elmosódó tájat...
******
Mivel tudtam, hogy már közel vagyunk, megkönnyebbülve dőltem hátra a bőrülésben, ezzel kényelembe helyezve magam.
-Valami gond van? - Kérdeztem kissé zavartan. - Idegesnek tűnsz.- Vázoltam fel egyértelmű megállapításom.
-... Sophia...- Csak ennyit mondott, de tudtam, mi aggasztja annyira. Sophia Liam barátnője, már ha nevezhetem így. Az a ringyó csak a pénzre megy- ez nyilvánvalóvá vált az első találkozásunk alkalmával is. Nagyon flegma lány, de egyáltalán nem csúnya.. Gondolom egy dologhoz biztos ért... Többször csalta már meg Liam-et , de ő vak... Nem képes észrevenni a rideg tényeket..
-Mit tett már megint?- kérdeztem lényegre törően. Kérdésemet hallva befordult valahova, és leállította a motort. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy megérkeztünk... De nem érdekelt... Az érdekelt, hogy Liam észhez tér-e.
-Te is tudod... Megint megcsalt... - Mondta egészen elhaló hangon. Szinte éreztem, hogy megint megtette.
- Liam meddig húzzátok még egymás agyát?- Szinte már kiabáltam, természetemre nem valló módon. Ő pedig csak mereven nézett maga elé. Arcán egy keserű könnycsepp kúszott lefelé. Szörnyű volt őt így látni.. Sosem sírt még a társaságomban.. Megfontolt, erős embernek ismertem meg... De valahogy ma más volt.. Egy másik Liam ült mellettem az autóban.. Sophia tönkretette. Büszke lehet magára.
-Én csak... Nem tudom, hogy hogy jutottunk idáig... - mondta, hangján keserű fájdalommal. A könnyek megeredtek szeméből, én pedig egy hirtelen mozdulattal szinte kitéptem a biztonsági övet a helyéről és magamhoz öleltem a fiút.
-Payno, semmi baj.. Megoldjuk. Én itt leszek Veled!...Neked..- mondtam, mire nyakamba borult, ezzel letörölve könnyei nagy részét.
- Csak tudod... Én tiszta szívemből szerettem.. Bíztam benne... És erre ez már a harmadik alkalom, hogy arra megyek haza, hogy mondandója van.. És ha mondandója van az nem jó dolog.. Olyankor mindig leültet maga mellé egy teával, és elmondja, hogy aznap éppen kivel hentergett.. És kérdem én : Mit tettem ennek érdekében? Szerettem őt, vigyáztam rá, megadtam neki mindent.. És erre ő hátba támad... Hát köszönöm..
- És mit gondolsz.. Lehet ennek még folytatása? - kérdeztem kissé lenézően.
-Szerettem... de ma már nem menne ugyanez.. Még át kell gondolnom.. Ugyan úgy úgysem tudok benne megbízni.. - Vázolta fel.
- Megbeszéljük a gépen, jó? De most már induljunk, mert lekésem az egyetemet.
- Hát jó..- Sóhajtotta, majd kiugrottunk a kocsiból, felkaptuk a csomagokat, és nyugodtnak nem éppen nevezhető tempóban indultunk meg a bejárat irányába.
Ahogy kikanyarodtunk a szűk kis utcánkból, hirtelen lépett a gázra. Én csak néztem, ahogy keze megfeszül a kormányon, nyughatatlan jobb lába pedig gyorsításra ösztönzi az autót. Az ülésbe süppedve tűrtem a sebességet ... Az ablakon át bámultam az egyre csak elmosódó tájat...
******
Mivel tudtam, hogy már közel vagyunk, megkönnyebbülve dőltem hátra a bőrülésben, ezzel kényelembe helyezve magam.
-Valami gond van? - Kérdeztem kissé zavartan. - Idegesnek tűnsz.- Vázoltam fel egyértelmű megállapításom.
-... Sophia...- Csak ennyit mondott, de tudtam, mi aggasztja annyira. Sophia Liam barátnője, már ha nevezhetem így. Az a ringyó csak a pénzre megy- ez nyilvánvalóvá vált az első találkozásunk alkalmával is. Nagyon flegma lány, de egyáltalán nem csúnya.. Gondolom egy dologhoz biztos ért... Többször csalta már meg Liam-et , de ő vak... Nem képes észrevenni a rideg tényeket..
-Mit tett már megint?- kérdeztem lényegre törően. Kérdésemet hallva befordult valahova, és leállította a motort. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy megérkeztünk... De nem érdekelt... Az érdekelt, hogy Liam észhez tér-e.
-Te is tudod... Megint megcsalt... - Mondta egészen elhaló hangon. Szinte éreztem, hogy megint megtette.
- Liam meddig húzzátok még egymás agyát?- Szinte már kiabáltam, természetemre nem valló módon. Ő pedig csak mereven nézett maga elé. Arcán egy keserű könnycsepp kúszott lefelé. Szörnyű volt őt így látni.. Sosem sírt még a társaságomban.. Megfontolt, erős embernek ismertem meg... De valahogy ma más volt.. Egy másik Liam ült mellettem az autóban.. Sophia tönkretette. Büszke lehet magára.
-Én csak... Nem tudom, hogy hogy jutottunk idáig... - mondta, hangján keserű fájdalommal. A könnyek megeredtek szeméből, én pedig egy hirtelen mozdulattal szinte kitéptem a biztonsági övet a helyéről és magamhoz öleltem a fiút.
-Payno, semmi baj.. Megoldjuk. Én itt leszek Veled!...Neked..- mondtam, mire nyakamba borult, ezzel letörölve könnyei nagy részét.
- Csak tudod... Én tiszta szívemből szerettem.. Bíztam benne... És erre ez már a harmadik alkalom, hogy arra megyek haza, hogy mondandója van.. És ha mondandója van az nem jó dolog.. Olyankor mindig leültet maga mellé egy teával, és elmondja, hogy aznap éppen kivel hentergett.. És kérdem én : Mit tettem ennek érdekében? Szerettem őt, vigyáztam rá, megadtam neki mindent.. És erre ő hátba támad... Hát köszönöm..
- És mit gondolsz.. Lehet ennek még folytatása? - kérdeztem kissé lenézően.
-Szerettem... de ma már nem menne ugyanez.. Még át kell gondolnom.. Ugyan úgy úgysem tudok benne megbízni.. - Vázolta fel.
- Megbeszéljük a gépen, jó? De most már induljunk, mert lekésem az egyetemet.
- Hát jó..- Sóhajtotta, majd kiugrottunk a kocsiból, felkaptuk a csomagokat, és nyugodtnak nem éppen nevezhető tempóban indultunk meg a bejárat irányába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése